A Z83II típusú Mini PC – egyéb helyeken Beelink Z83II néven is hivatkoznak rá – nem egy mai darab, azonban kedvező árára és kielégítő teljesítményére való tekintettel még ma is számításba vehető a megvásárlása. Ami pedig végképp mellette szól az az előretelepített, legális Windows 10 operációs rendszer és a 28.500.-Ft-os ára.
A Z83II mini PC fő mozgatórugója egy négymagos Intel Atom X5-Z8350 processzor. A processzor maximum 1,92GHz sebességre képes, 2MB cache-el rendelkezik. Mellé még betettek 4GB DDR3 rendszer memóriát és 64GB eMMC tárhelyet is kapott (ebből a Windows elfoglal néhány GB-ot). A grafikus megjelenítésről a processzorba integrált Intel HD Graphics 400 vezérlő gondoskodik, a maximum kimeneti felbontás 1920 x 1080 azaz Full HD. A mini számítógép teljesen hangtalan, mert egy nagy hatásfokú passzív hűtéssel látták el.
Integrált vezérlőkből is megkapott mindent, amire a napi használat során szükségünk lehet. Van kétsávos WiFi adapter AC támogatással, a még gyorsabb internet érdekében. Természetesen rendelkezik a Z83II mini PC integrált LAN interfésszel is, ez gigabites sebességre képes. Van beépített Bluetooth adapter is, ebből a 4.0 verziót kapta meg.
A Z83II mini PC minden csatlakozót tartalmaz amire szükségünk lehet a használata során. Van 3db USB amiből 1db már a nagyobb sebességű 3.0 szabványú. Egy monitor kezelésére alkalmas, ezt a HDMI csatlakozón keresztül tudjuk rákötni. Említésre került már a LAN csatlakozó, ami 1000MBit/s sebességre képes. Van egy fülhallgató kimenet is rajta, ha csendben szeretnénk dolgozni. A tárhelyet bővíthetjük SD kártyával is, amiből maximum 128GB méretűt képes fogadni a mini PC.
Összegzés
A Beelink Z83II mini PC jó választás lehet irodai alkalmazások futtatására, internetezésre, vagy otthoni multimédiás számítógépként. A Windows 10 nagyszerűen elfut ezen a hardveren, megakasztani csak a nagyobb frissítések tudják. Játékra már kevésbé merem ajánlani, de az egyszerűbb programok elfognak rajta futni. Az árát tekintve nagyon jó választásnak tűnik, a cikk írásakor 95$-ba került, ami nagyjából 28.500.-Ft, ezért az összegért kapunk egy komplett mini PC számítógépet Windows 10-el. A legolcsóbb hazai online shop-ban csak maga a windows 10 14.000.- Ft-ba kerül, szóval, ha úgy nézzük fele áron hozzájuthatunk egy jól használható mini PC-hez.
Ha megtetszett, akkor megvenni a lenti ZÖLD gombra kattintva tudod, a szállításnál válassz a EU Priority Line lehetőségek közül, hogy ne legyen szükség vámkezeltetésre.