Hozzánk is megérkezett tesztelésre a Xiaomi legújabb táblagépe a Xiaomi Pad 5. A gyártó első tabletje, ami a hazai piacon is elérhető, és lelkiismeret furdalás nélkül lehet rá mondani, hogy jött, látott, győzött. Ebben a készülékben minden együtt van, amire egy átlagfelhasználónak szüksége lehet a gondtalan szórakozáshoz, vagy munkához.
A Xiaomi márkát bizonyára már senkinek nem kell bemutatni, mobiltelefonokból hihetetlen erős kínálattal rendelkezik, de ugyanez tablet fronton már nem mondható el. A számozás szerint sorban ez a gyártó 5. modellje, viszont Európában ez az első, ami hivatalosan is megjelent. A táblagépet még tavaly nyáron mutatta be a gyártó, és már akkor hatalmas érdeklődés övezte, ami a megjelenését követően csak tovább nőtt. Akkor két típus jelentettek be, a sima Xiaomi Pad 5-öt és a Xiaomi Pad 5 Pro változatot. Az öt azóta már meghódította a vásárlókat, viszont a Pro-ról semmi hír hazánkban. Kínában már lehet kapni, de az szoftveresen erősen butított, a Pad 5 Pro hazai megjelenéséről egyelőre semmi biztatót nem hallunk. Mindenesetre itt van most nekünk a sima Pad 5, ami egy egészen elképesztő készülék a kategóriájában. Nem vágyik a legerősebb tablet címre, mégis szinte minden helyzetben megállja a helyét és a középkategóriában gyakorlatilag lesöpörte a konkurenciát.
A Xiaomi Pad 5 készüléket ellátták minden földi jóval, amire egy felhasználónak szüksége lehet. Egy nyolcmagos Snapdragon processzor dolgozik benne, igaz abból nem a legújabb modell, de még most is fantasztikus sebességre képes. Memóriából összesen 6GB áll a rendelkezésünkre, ez mellett pedig 128GB tárhellyel gazdálkodhatunk. A kijelzője nagy, fényes és gyönyörű színekkel kápráztat el minket, pedig „csak” IPS LCD technológiájú. A Pad 5 kinézete az ami azonnal megfogott még a bekapcsolása előtt, egyszerűen gyönyörű a készülék, kicsit hasonlít az új iPhone stílusára, csak nagyobb méretben. A Xiaomi Pad 5 nem a legolcsóbb tablet a piacon, de ár-érték arányban pont abban a sávban helyezkedik el, ahol gyakorlatilag nincs konkurenciája. Vagy jóval többet fizetünk a nagyobb teljesítményért, vagy ezen az áron csak gyengébb készüléket választhatunk. Az Árukereső toplistában a második helyet foglalja el, közvetlenül a tavalyi iPad után, ami hasonló kaliberű készülék, de kijelzőben és dizájnban elmarad tőle (viszont Apple).
Eredeti ár: 329€
Kuponos ár: 324€ ~ 122.000.-Ft
EU Raktár + Ingyen szállítás
Kupon: GOBOO995
Tartalomjegyzék
Kicsomagolás, tartozékok
A Xiaomi Pad 5 egy egyszerű fehérszínű dobozban érkezett, középen a nevével. Semmi extra dizájn, semmi csicsa, csak egyszerű szépség. Mi logót már ne keressünk rajta, ez már azon új készülékek sorába tartozik, ahol a gyártó elhagyta ez a korábbi jelölést. Vagyis, várjunk csak… nézd meg a fenti képet, na mi van a jobb felső sarokban? Azért nem olyan egyszerű kitörölni az emberek fejéből a hosszú évekig használt márkát, inkább biztosa mentek és belülre mégis tettek egy Mi logót. A csomagban található tartozékokból ezúttal nem lesz nagy felsorolás, semmi extrát nem tettek mellé. Van egy hálózati töltő, USB-C kábellel meg néhány haszontalan leírás. Mondjuk annak is örüljünk, hogy töltőfejet tettek a dobozba, sok gyártó már ezen is spórol. Ebből amúgy egy 22,5W teljesítményűt találtam az én készülékem mellett. Több oldalon olvastam, hogy 33W-os járna mellé, de ez nem így van, 33 wattal is képes tölteni a Pad 5, de csak egy 22,5W-os töltőfejet kapunk alaptartozékként.
A Xiaomi Pad 5 kinézete
A Xiaomi Pad 5 tablet külsőleg nagyon hasonlít az iPhone és az iPad Air készülékek dizájnjára, követi a mostani kicsit szögletesebb trendet. A készüléket oldalról egy alumínium keret fogja körbe, míg a hátlapja műanyag, de nagyon prémium hatása van. A bekapcsoló gomb felülre került, a hangerőszabályzó pedig oldalt található meg, valamint alul találjuk meg az USB Type-C adatkábel bemenetét. A táblagép nem lett extra könnyű, de nem is mondanám nagyon nehéznek, nagyjából 0,5kg a súlya, ami még kényelmes használatot tesz lehetővé. És akkor hagy írjam le, hogy mi az ami nincs. Nincs ujjlenyomat olvasó, nekem kicsit fura, hogy elmaradt, mert a Xiaomi-nak erre van nagyon jó bekapcsológombba épített megoldása. Nincs 3,5mm-es jack csatlakozó sem, ehhez usb átalakítóra lesz szükségünk. Nem hiszem, hogy egy tableten a helyhiány miatt spóroltak volna ezen, kár volt lehagyni. Amit én még hiányoltam az a tárhely bővíthetősége, nincs SD foglalat sem, így erről is le kell mondanunk. A Xiaomi Pad 5 modellből nincs 5G verzió sem, a SIM kártyát elméletileg majd a Pro változat tudja fogadni, ha egyszer, valamikor megjelenik hazánkban is.
A 11″-os gyönyörű IPS kijelző
Nehezen találom a szavakat, a Mi Pad 5, akarom mondani a Xiaomi Pad 5 kijelzője egyszerűen káprázatos. 11″ méretű IPS LCD technológiájú, de annyira gyönyörű a képe, hogy már szinte AMOLED érzete van. A felbontása 1600 x 2560 pixel azaz WQHD+ és támogatja a 120Hz-es képfrissítést is a simább mozgás érdekében. Van HDR10 támogatás benne, és rendelkezik Dolby Vision tanúsítvánnyal is. A fényerőssége úgyszintén kiváló, elérheti akár az 500nit-et is, ez a kategóriájában kiemelkedőnek számít. Ezzel a kijelzővel egy élmény használni a készüléket, legyen az játék, vagy munka.
A motorháztető alatt
A Xiaomi Pad 5 tablet mozgatórugója egy Qualcomm Snapdragon 860 processzor, ami nyolc fizikai maggal rendelkezik. A magokból egy van ami 3GHz-es órajelen képes működni, 3db 2,5GHz órajelen jár, 4db energiatakarékosabb pedig 1,8GHz frekvencián működik. A tablet a terhelés függvényében állítja hadrendbe a processzor magokat, így tisztességes teljesítmény elérésére képes. A grafikus megjelenítésről egy a processzorba integrált Adreno 640 GPU gondoskodik, ez gyakorlatilag a komolyabb játékok futtatására is bőven alkalmas. Memóriából 6GB LPDDR4X modult kapott, ez több, mint elegendő még intenzívebb felhasználás esetén is. A tesztpéldány 128GB tárhely méretű verzió volt, de kapható belőle 256MB kiépítésű változat is. Ami további fontos szempont, hogy a tárhely modulok már UFS 3.1 sebességre képesek, így erre szerintem senki nem fog panaszkodni.
Adatátviteli képességek
Mint fentebb már említettem a Xiaomi Pad 5-ből csak WiFi képes verziót lehet egyelőre kapni, SIM kártyás változat még nincs belőle. A benne lévő modul viszont csak a WiFi5 AC szabványt ismeri, képes a régebbi 2,4GHz-es hálózatok mellett a gyorsabb 5GHz-en lévőkhöz is kapcsolódni. Sajnálom, hogy a WiFi6 kimaradt belőle, pedig már az sem csak a csúcstelefonok kiváltsága. Az internet sebességre viszont így sem tudok panaszkodni, a fenti mérésen látszik, hogy több, mint elegendő még a nagyobb 4K tartalmak folyamatos lejátszásához is. Bluetooth adapterből az 5.0 szabványú változatot kapta meg, ezzel már szinte késleltetés nélkül tudjuk nézni a filmeket is vezeték nélküli fülhallgatóval. Itt kell megemlítenem ismét egy fájó hiányosságot, mert sajnos a GPS is kimaradt belőle, ezért sajnos navigációra nem tudjuk használni a Xiaomi Pad 5 tabletet.
Specifikáció
Típus | Xiaomi Pad 5 21051182G |
Méret | 254,69mm x 166,25mm x 6,85mm |
Tömeg | 511g |
Méret | 11″-es kijelző |
Felbontás | 1600 x 2560 (WQHD+), 275 ppi |
Képfrissítés | 120Hz |
Fényerő | 500 nit (typ), több mint 1 milliárd szín, támogatja a DCI-P3 |
Processzor | Qualcomm® Snapdragon™ 860 |
Kamera | Hátlapi kamera:13MP, 4k | 30fps, 1080p | 30fps, 720p | 30fps |
Elülső kamera | 8MP, 1080p | 30fps, 720p | 30fps |
Hangszóró | 4 hangszóró, Dolby Atmos® támogatással |
Tárolás és RAM | 6GB+128GB, 6GB+256GB, LPDDR4X RAM + UFS 3.1 tárhely *A rendelkezésre álló tárhely és RAM kevesebb, mint a teljes memória a készülékre előre telepített operációs rendszer és szoftverek tárolása miatt. |
Akkumulátor | 8720mAh (typ) |
Csatlakozás | Bluetooth 5.0, Wi-Fi protokoll 802.11a/b/g/n/n/ac, USB-C |
Operációs rendszer | MIUI for Pad |
A csomag tartalma | Xiaomi Pad 5, adapter, USB Type-C kábel, használati útmutató, garanciajegy |
Akkumulátor és töltés
A Xiaomi Pad 5 egy 8720mAh kapacitású Lítium-Polimer akkumulátorról működik. Ez egy egészen tisztességes méretű akkumulátor, intenzívebb használat esetén is elegendő 2-3 naponta töltőre tenni. A gyártói adatok szerint egyetlen töltéssel akár 16 órán keresztül nézhetünk rajta videókat, vagy 10 órán át játszhatunk megszakítás nélkül. A Xiaomi Pad 5 támogatja a 33W-os gyorstöltést is, de a csomagba sajnos csak egy 22,5W-os töltőt tettek. Ezért ha rövidebb idő alatt szeretnénk teletölteni, akkor érdemes beszerezni egy nagyobb teljesítményű adaptert hozzá.
Kamera, fotózási képességek
Íme egy tablet, ami fotózás terén is megállja a helyét. Nálam nem elsődleges szempont egy táblagép esetében a fényképezés, arra ott a telefonom sok-sok megapixeles kamerája. Ezúttal viszont meglepően jó képeket készítettem a Xiaomi Pad 5 tablettel. Hátul egy 13MP (4208 x 3120 pixel) felbontású főkamera található F/2.0 rekesz értékkel. A hátsó kamera kialakítása kicsit spórolós, mert első ránézésre úgy tűnhet, hogy 2 kamera van benne, de valójában csak egy. Valószínű, hogy a készülékház öntőformáját már a Pro változatra is felkészítették, majd ebbe tették a sima Pad 5-öt is. Mindenesetre ezzel az egy kamerával akár már 4K 30fps videókat is rögzíthetünk. Videó rögzítése közben a segítségünkre lehet a beépített képstabilizátor is, ami némileg csökkenti a rázkódás hatásait.
A szelfi kamera felbontás ettől egy kicsit kisebb 8MP (3264 x 2448) méretű, fix fókuszos és max. Full HD videók készítésére képes. Videó chathez, konferenciákhoz ettől több nem is kell, a képminőséggel hívás közben maximálisan elégedett voltam.
MIUI 13 és Android 11 OS
Elsőre kicsit furának tűnt, hogy MIUI rendszert használjak egy tableten, de mint a többi összetevő ez is szuperjóra sikerült. A Xiaomi Pad 5 az Android 11 operációs rendszert futtatja karöltve a MIUI 13 kezelőfelülettel (frissítés formájában érkezik rá). A felületen egy kicsit csiszoltak a telefonokéhoz képest, hogy a tablet nagyobb kijelzőjén is kényelmes legyen a használata. Nekem teljesen olyan érzésem volt, mintha egy nagyra nőtt Xiaomi telefon lenne a kezemben, néhány apróságtól eltekintve teljesen ugyanúgy működik rajta minden. Van osztott képernyős mód is benne, lebegő ablakok (amelyik app támogatja), gesztusvezérlés és ezen kívül mindent az igényeinknek megfelelően tudunk változtatni a beállítások menüben. A MIUI-t lehet nem szeretni és nagyon szeretni is, én az utóbbi tábort erősítem, mondom ezt úgy, hogy Samsung felhasználó vagyok. Szerintem egy nagyon jól összerakott rendszer, az jól látszik benne, hogy sok mindent emeltek át az iOS-ből, de mégis teljesen egyedi a felület.
Multimédiás képességek
Multimédiás szempontból a Xiaomi Pad 5 szerintem a tökéltes tablet. Természetesen minden Google alkalmazás elérhető rá, a Play Áruház teljes kínálatából válogathatunk. Widevine L1 licensszel is rendelkezik, ami annyit jelent, hogy a Netflix teljes Full HD felbontáson fog rajta tündökölni (4K nem lehet a kijelző miatt). Nem szeretném most felsorolni az összes elérhető alkalmazást hozzá, de minden pontosan ugyanúgy működik, mint egy telefon esetében. A TV szolgáltatók appjaitól, a streaming programokon keresztül a médialejátszókig minden tökéltesen használható rajta.
4 hangszóró Dolby Atmos támogatással
A Xiaomi Pad 5 4db beépített hangszóróval rendelkezik, kettő van alul és kettő felül (vagy ha fektetve nézzük, akkor jobbra-balra). Természetesen a hangzás sztereó, ami tökéltesen át is jön rajta. Dübörgő basszusra azért ne számítsunk, viszont a hangzása az valami elképesztően jó, a mérnökök megint csak kitettek magukért. Dinamikusan, szépen és tisztán szól, a Dolby Atmos támogatás meg már csak hab a tortán.
Xiaomi Pad 5 Antutu pontszám
Lefuttattam a Xiaomi Pad 5 tableten a népszerű Antutu benchmark alkalmazást, hogy nektek már ne kelljen. A Google ugye kitiltotta a Play Áruházból, mert érzékeny adatokat is gyűjtött, biztonsági okokból te se tedd fel a gépedre. Nálam egy majdnem szűz készüléken pontosan 566826 pontot ért el benne. Ez kitűnő eredménynek számít ebben a kategóriában, nem csak a processzor eredménye magas, hanem a GPU pontszáma is rendkívüli, így akadozásmentes játékra is kifejezetten alkalmas a készülék. Összehasonlításként az iPad 9 (2021) készülékem kb. 650000 pontot kapott ugyanebben a tesztben.
Összegzés, végszó
Arra számítottam, hogy jó készülék lesz a Xiaomi Pad 5, de arra nem , hogy ennyire jó. Nagyon egyben van ez a tablet, kezdve a külsejével, igényes, szép és modern formavilág (mondjuk volt kiről másolni), fém keret, jó fogású hátlap. A Snapdragon processzor ezúttal is hozza a tőle elvárható teljesítményt, ezt segíti a 6GB memória is. A kijelzője viszont egyszerűen csodálatos, hiába „csak” IPS LCD, de mégis gyönyörű rajta a kép. Mellé tettem egy sAMOLED kijelzős tabletet, maximumra állítottam mindkét gépen a fényerőt és őszintén megmondom nem nagyon volt különbség. Na meg ugye itt megvan a szép kép mellett a 120Hz frissítésnek köszönhető sima mozgás is, ami az én sAMOLED-es gépemből még hiányzik. Üzemidő szempontjából sem tudok panaszt mondani rá, megfelelően nagy az akkumulátora, amivel a több napos használati idő is elérhető. A Xiaomi Pad 5 tablet egy kitűnő készülék átlagos felhasználásra, otthoni időtöltésre, játékra, de akár munkához is jó választás. Persze vannak hiányosságai, sok minden ami benne lehetne hiányzik, de mégis azt kell mondanom, hogy jelenleg ár-érték arányban ez a készülék nyerte az aranyérmet. Jelenleg a hazai boltokban 140.000.- Ft körüli áron vásárolható meg (rendes garanciával). Konkurenciája nem nagyon van neki, talán az iPad 9 (2021) lehetne ellenfele, de ott sokakat elriaszt a régimódi dizájn. Nagyon jól belőtte az árát a Xiaomi, vagy olcsóbban lehet sokkal gyengébb készüléket venni, vagy jóval drágábban a jobbat.
Ami tetszett:
- Gyönyörű kijelző, 120Hz frissítéssel
- Szép, modern dizájn
- Nagyon jó sebesség
- Szép hangzás (Dolby Atmos)
- MIUI kezelőfelület
- Jó fotós képességek
- Kiemelkedő üzemidő
- és az, hogy minden működik rajta
Ami hiányzott:
- Nincs ujjlenyomat olvasó
- Nem kezel SIM kártyát
- Nincs GPS
- Nem bővíthető a tárhely
Olcsóbb beszerzés külföldről
Külföldi webáruházakból a hazai boltok árainál kicsivel olcsóbban is meglehet rendelni a készüléket. A lenti hivatkozás a Goboo online áruházhoz visz, ami a Xiaomi egyik hivatalos európai disztribútora. Az itt megvásárolt készülékekre ugyanúgy vonatkozik az európai garancia. A szállítás minden esetben adó- és vámmentes, valamint teljesen ingyenes.
Eredeti ár: 329€
Kuponos ár: 324€ ~ 122.000.-Ft
EU Raktár + Ingyen szállítás
Kupon: GOBOO995