Úgy tűnik, hogy végleg lehúzta a rolót a Gearbest webáruház, már a cég weboldala sem érhető el, habár néhány funkció még működik a háttérben. Ezzel lezárult egy korszak az internetes rendelésben, ugyanis kétség sem férhet hozzá, hogy a Gearbest jelentős szerepet játszott a kínai online rendelések történelmében.
A Gearbest egy ideje már köztudottan pénzügyi gondokkal küzdött, nagyjából 1,5 évvel ezelőtt kezdtek látszani a jelek, hogy valami nincs rendben a cég házatáján. Akadoztak a rendelések, nem küldték a megvásárolt terméket, nem működött a kommunikáció. Ellenben a cég fénykorában nagyon népszerű webáruháznak számított, pl. ők vezették be elsőként a Priority Line szállítást, amivel az értékesebb dolgok is adó- és vámmentesen érkeztek meg a vásárlókhoz. Mi is sok terméket ajánlottunk tőlük, hiszen nagyon jó áron lehetett olyan eszközöket megrendelni, ami a hazai boltokban jóval többe kerül, ha egyáltalán kapható.
A Gearbest bezárásában vezető szerepe volt a tulajdonos Shenzhen Globalegrow E-Commerce Co. komoly pénzügyi problémáinak. Eleinte próbálták a céget megmenteni úgy, hogy külsős eladókat is beengedtek a felületükre, akik aztán végül maguk is hozzájárultak a webáruház hírnevének a megtépázásához és a vásárlók elveszítéséhez. Amíg a Gearbest önálló webáruházként működött, minden jól ment, de amikor megjelentetek a független eladók hirtelen összeomlott az eddigi rendszer és elkezdtek megsokasodni a vásárlói panaszok. Később az ügyfélszolgálat már nem is reagált érdemben a panaszokra, az jól járt, aki végül visszakapta a befizetett pénzét, de sajnos akadtak olyan vevők is, akik nem lettek kártalanítva.
Sajnáljuk Gearbest, veletek kezdődött a DigiPortál kütyü tesztelős korszaka is, ha ti nem vagytok (és a rámenős kapcsolattartótok), akkor nálunk is máshogy alakultak volna a dolgok.
Viszlát Gearbest!
Köszönünk mindent!
Ismét elérhető a Gearbest oldala, de óvva intünk mindenkit a rendeléstől, nem érdemes kockáztatni.
Már egy éve nem rendeltem onnan, mert minden túlárazott volt. A legdrágább hely lett a GB, nem lep meg, hogy tönkrement. Alin kb majdnem féláron lehetett rendelni bizonyos dolgokat. R.I.P. GB, de nem hullatok könnyeket…
Látszott már régóta, hogy baj van, én kb. 1,5 éve nem rendeltem tőlük. Pénzem szerencsére nem maradt nálunk, de a belső kommunikáció is teljesen megszakadt. Amíg jól működtek kedveltem őket, rendszeres vásárló voltam, de siratni én sem siratom, majd jön másik, na meg ott a Banggood, Geekbuying, Aliexpress, és a számtalan kis shop ahonnan még mindig lehet olcsón rendelni.