2018 október 17.
Főoldal / Egyéb / Újabb partnere akadt a MindigTv-nek
A HybridBox Nyrt. és a üzemeltetője, az Antenna Hungária Zrt. megállapodást kötött, melynek alapján a HybridBox az általa forgalmazott médiaboxot a MindigTv Extra szolgáltatással együtt is árusíthatja - közölte a HybridBox a tőzsde honlapján kedden este. A közlemény szerint az ezt meghaladó együttműködésről a felek további tárgyalásokat folytatnak. A HybridBox által forgalmazott médiainformatikai eszköz a hagyományos televíziót és az internet alapú műsorokat ötvözi, miközben hagyományos számítógépként is használható a televízión keresztül. Az eszközt a HybridBox Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló HomeSys Media Szolgáltató Kft. fejlesztette ki. A korábbi tájékoztatás szerint az 510 millió forint jegyezett tőkéjű HybridBox Nyrt. az idén még veszteséges működéssel, 2011-ben viszont már 105 millió forint adózás előtti nyereséggel számol. A társaság becslése alapján 2010-ben az árbevétel 141,8 millió forintot érhet el a hardware és a szolgáltatások értékesítéséből, az értékesítési és működési költségek pedig mintegy 293 millió forintra tehetők.

Újabb partnere akadt a MindigTv-nek

Jövőre egymilliárd forintot meghaladó árbevétellel és mintegy 969 millió forint költséggel számolnak. A társaság az első két évben elsősorban a készülék értékesítéséből vár bevételt, ezt követően a bevételek a tartalomszolgáltatásból, illetve a rendszer hirdetési felületeinek értékesítéséből származhatnak.

Ez utóbbi a cég várakozásai szerint hosszú távon jelentősen meghaladhatja a hardware értékesítés bevételeit. A társaság részvényeit 2010. szeptember 29-én vezették be a Budapesti Értéktőzsdére. A részvény a keddi kereskedést 584 forinton, az előző napinál 21 forinttal olcsóbban zárta. A papír eddigi legmagasabb árfolyama 759 forint, a minimuma pedig 500 forint volt.

Forrás: profitline.hu

Ezt olvastad már?

Magyarországon elsőként a Tarr-nál érhető el az Epic Drama SVOD kínálata

A Tarr Kft. 2018. július 1-31. közötti kódolatlan időszakában a Viasat World Epic Drama csatorna …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás