2018 augusztus 16.
Főoldal / Egyéb / Tovább erősít az RTL II, egyre növekvő népszerűség

Tovább erősít az RTL II, egyre növekvő népszerűség

Az RTL csoport új kábelcsatornája az RTL II október 1-i indulása óta napról-napra szállítja a jó eredményeket.

Rögtön indulásakor a 18-49 éves korosztály körében a Nielesen által mért magyar nyelvű csatornák versenyében a 17. helyet szerezte meg. Sikerei alapján rövid időn belül az RTL kábelportfoliójában a három legnézettebb csatorna közé került. Az elmúlt héten, szombaton még a Viasat3 csatornát is maga mögé utasította.

Október 27-én főműsoridőben az RTL II 0,9%-os (SHR) közönségarányt szerzett szemben a több, mint 10 éve működő Viasat3 0,8%-val. Az RTL II-ön 19:00-tól sugárzott Forró nyomon Máté Krisztával a kiemelt célcsoport éppen televíziót néző tagjainak 1,6%-át (SHR), majd az őt követő Ezel című török sorozat a nézők 0,7%-át (SHR) ültette le a képernyő elé. A velük párhuzamosan sugározott Kilenc című musical Marion Cotillard és Nicole Kidman főszereplésével a kereskedelmi célcsoport mindössze 0,4%-át (SHR) érdekelte.

Az eredményekből is látszik, hogy a saját gyártású műsorok megtalálták közönségüket, folyamatosan jól teljesítenek. A hazai gyártású produkciók közül a 43. héten a Heti Hetes lett az RTL II legnézettebb programja. A vasárnapi dumaparti nemcsak az elmúlt hét, hanem a csatorna eddigi legnézettebb műsora is lett, a 18-49 éves korosztály éppen tevéző tagjainak 2,9%-a (SHR) választotta. Ezen a héten új szereplő debütál a Heti Hetesben; Majoros „Majka” Péter.

Az RTL II-ön a már jól megszokott saját gyártású műsorok sora hamarosan újabb, eddig még nem látott programmal bővül.

Ezt olvastad már?

Forma-1 és számos élő közvetítés az M4 Sport hétvégi műsorán

Széles választékban kínál élő közvetítéseket a nemzeti sportcsatorna a hétvégére. Ezúttal Forma-1, futball, jégkorong, vízi-, …

9 hozzászólás

  1. Meg egy újabb statisztika ami rendesen eltorzítja a valóságot.rnMegkérdezettek száma alig éri el a 100-at és az viszavetítve 7millióra.rnFőleg akkor átverés mikor alig 1-2%-ról beszélnek a 100%-ból.

    Hú mekkora hír.rnEzek szívesen mellőzném, mint hír vagy valami közlemény.rnEz pont olyan mint a átlagbér nővekedése, annyi sebből vérzik, elállíthatatlan hazugság.rnÉs evvel nem is tudom kiket lehet megtéveszteni. 😕

  2. Hát igen népszerű ez az rtl 2 Csak az agáz vele hogy mindenkivel megegyezet csak a digivel nem ! Érdekes a tv2 csatornája a super tv2 meg igen . Rtl klub sumákol rn

  3. A nézettségi mutatók még érdekesebbek hisz csak azoktól kérték ki véleményt akik ezt tudják fogni.Teljesen más lenne az arány ha az összes tv-nézőt megkérdezték volna. A nézettséget pedig csak úgy tudná növelni ha a filmek alatt nem adna be több reklámot is csak előtte és utána adná be a reklámokat.

  4. Marketing cikk, gondolom a kutya nem nézi a “prémium” csatornájukat. A TV2 Super a háztartások nagy részében ott van, az RTL II meg alig. Valamit kell mondani a hirdetőknek, rendesen mérni úgysem lehet.

  5. rnJa és például az én közelebbi társaságom, család és barátok, összesen nem nézett egy órát abból a hulladékból, amit nyomnak. A SuperTV2 ezerszer jobb, holott ha az anyacsatornákat nézem, ott nálam/nálunk az RTL Klub a nyerő, plusz a “gyerekek”, Cool, Sportklub.

  6. Ekkora egy baromságot még életemben nem olvastam, pedig nem vagyok 5 éves! Már az is sok, hogy az a kamu megy, hogy a Viasat3-at elverték, de amikor jön a link szöveg, hogy ki mit nézett akkor gurul el a gyógyszerem. Hiszen éppen arra az időpontra koncentrálnak, amikor az anyacsatorna az állítólag legnézettebb szombati műsort, az X-Faktort nyomta. Ezek szerint, a közvélemény kutató úgy véli, hogy senki nem nézett semmi mást, csupán egy réteg az RTL Klubot, kevesebben az RTLII-őt és valahányan a Viasatot. Csak egy kérdés. Van úgy 8 magyar sportcsatorna, senki nem nézett magyar honban sportot????!!! Na, ezt nem hiszem el…

  7. Miért nem tudnak megegyezni az RTL II-vel a szolgáltatás ügyében?Most elvették a Reflektor TV-t,a UPC-n van már RTL II itt miért nem lehet?

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás