2018 október 19.
Főoldal / TESZTEK / TESZT: Optibox Spider – avagy hogyan szövögeti a pók a hálóját

TESZT: Optibox Spider – avagy hogyan szövögeti a pók a hálóját

 

Mint derült égből villámcsapás, úgy találkoztam ezzel az új jövevénnyel, az OPTIBOX Spider ott pihent a Forgat-SAT hátsó raktárában és véletlenül megmutatták. Persze vissza már nem adtam, elindult szépen hazafelé velem a teszt asztalra. Az OPTIBOX készülékek eddig is ismertek voltak, néhány modellről már készült teszt az oldalon. Korábban a szériára jellemző volt, hogy minden készüléken hasonló menü fogadott, csak a hardver kiépítésben voltak különbségek. A stabilitással néha voltak problémák, de általában ezeket egy szoftver frissítéssel orvosolták. A Spider viszont valami teljesen más. Optibox-nak Optibox, de az eddigi modellektől eltérő külalak mellett, teljesen új szoftver is dolgozik benne.

A hardver nem tartogat világrengető újdonságokat, két tunerrel szerelték, van USB PVR, és internet csatlakoztatás is. A menü nagyon szép, teljesen újszerű ikonos megjelenítést kapott, első próbálgatáskor nekem az Android telefonok ugrottak be, nagy a hasonlóság. A készülék nem véletlenül kapta a Spider (pók) nevet, van neki egy hazánkban eddig ismeretlen új funkciója, amiről a tesztben majd részletesen írok még.

A doboz elég egyszerű, nem illik a korábbi Optibox készülékek közé (azok kívülről is mutatósak voltak). Beltartalom szempontjából sem kényeztetnek el minket, nem sok kiegészítőt találtam. A készülék mellé mindössze egy távirányítót ( az elemek sem maradtak ki), egy kompozit TV kábelt és egy angol nyelvű kezelési útmutatót csomagoltak. A HDMI kábel ezúttal kimaradt, pedig az Optibox nem szokott ezen spórolni, ezért nem árt már a boltban venni egyet hozzá.
A készülék mérete nem túl nagy, a közepes méretű beltérik közé tartozik. Kinézetre nem mondható csúnyának, az előlap kicsit döntött és fényes (porfogó) felülete van. Minden szükséges kezelőszerv megtalálható rajta a távirányító nélküli használathoz is. A bal szélén van egy készenléti kapcsoló, ez mellett kapott helyet a kijelző, amely egy kis méretű grafikus VFD típusú, így a csatorna neveket is megjeleníti. Az előlap közepén vannak a kezelő szervek, a kurzor irányító nyilak alatt van egy menü és egy OK gomb is. Apró, de mutatós dizájn elem, hogy a nyilak körül kéken, illetve készenlétben pirosan világító ledeket helyeztek el. A készülék jobb szélén lévő kis ajtó mögött találjuk meg a CONAX rendszerű kártyaolvasót és egy USB csatlakozót is tettek ide a kényelmesebb használat érdekében (hátul is van egy).
A hátlapon elég sok csatlakoztatási lehetőséget találunk, ebben a kategóriában nem szokták így telepakolni. A bal szélére került a két tuner be és kimenete, mindkét tuner tudja kezelni a forgató motorokat és a többfejes rendszereket is, de az alap használathoz legalább egy twin fej felszerelése javasolt. A televíziókészüléket összeköthetjük komponens, és kompozit kimeneten keresztül is, de manapság a HDMI a leggyakrabban használt csatlakozási mód, természetesen ez is rajta van a Spider-en. A házi-mozikat is kényelmesen lehet hozzá illeszteni, van hagyományos RCA analóg hangkimenete, de van optikai is rajta, ami a legjobb hangot tudja biztosítani. Az internetre egy 10/100 Mbit/s sebességű LAN csatlakozó segítségével kapcsolódhatunk, de az általam használt szoftverben már felfedeztem az USB Wi-Fi adapter támogatást is. Baj esetére találunk hátul egy RS-232 soros PC portot is, ennek segítségével szétszedés nélkül is helyre lehet hozni az elszoftverezett készüléket. Végül hátul is van egy USB csatlakozó (az előlapon is volt), ide köthetjük a pendrive-ot, vagy a merevlemezt, amire a felvett adásokat rögzítjük. Merevlemezből lehet használni külső táposat és táp nélkülit is, az én 2,5′-os WD, külső táp nélküli merevlemezem felismerte és kezelte is. A hálózati kábele beépített, és található rajta főkapcsoló is a teljes áramtalanításhoz. Apró érdekesség, hogy a kínaiak valamiért fordítva tették rá a kapcsolót, felfelé van kikapcsolva és lefelé be.
A Spider távirányítóját nagyon eltalálták, eddig még nem találkoztam hasonló típussal. A mérete nem túl nagy, de a gombokat megfelelően nagyra készítették el, ezért nehéz mellényomni. Kívülről is jól néz ki, a felülete a szál-csiszolt féméhez hasonlít, de persze azért műanyagból van. A formája is érdekes, az elemeknél kicsit vastagabb, utána viszont ellapították, ezáltal nagyon kényelmes a kézben tartani. A gombok elrendezése megfelelő, minden ott van ahol keresem, nagyon rövid idő után megtanultam sötétben is használni. Nem zsúfolták tele, de mégsem hiányolok róla semmit, pont megfelelő. Két darab AAA típusú elemmel működik, amit a dobozban mellékeltek hozzá.
Az első bekapcsolás után nem találkoztam telepítő menüvel, az alapbeállításokat egyenként a menüből kell elvégezni. A műhold beállítás kicsit hasonlít a Wayteq készülékeknél található módszerre, először ki kell választani a használni kívánt műholdakat, utána egy másik menüben lehet csak elindítani a keresést. A csatorna keresést több módon is elvégezhetjük, van teljesen automatikus és részletes kézi lehetőség is. Én automatikusra állítottam, így viszonylag gyorsan megtalált minden elérhető csatornát. A Spider két tunerrel rendelkezik, mindkét rész teljes körűen használható, így bármelyik csatornáról lehet felvenni a műsort miközben egy másik tetszőleges csatornát nézünk. A TWIN tuner használható más célra is, erre a későbbiekben még részletesen kitérek.
A menü stílusa teljesen újszerű, ikonos elrendezést kapott. Könnyen átlátható, egyszerű a kezelése és még jól is néz ki, de azért itt meg kell jegyeznem, hogy a régebbi Optibox-oknak sokkal szebb volt a menürendszere, olyan csilli-villi, azoknak a közelébe sem ér a Spider. A menüben mászkálva nekem nagyon feltűnt a lassúság, nem tudtam benne gyorsan mozogni, néha azt sem tudtam, hogy megnyomtam-e a gombot, vagy sem. A képminőség bőven hozza az átlagos szintet, szép a HD és az SD csatornák képe is. A képbeállításoknál sok alap értéken tudunk tovább finomítani, a még teljesebb megjelenítés elérése érdekében. Külön figyelmet érdemel az információs sáv, nagyon ügyesen lemásolták a Dreambox stílusát, kitűnőre sikerült, a többi gyártó is példát vehetne róla.
A csatorna lista szabadon szerkeszthető, alapbeállításban műholdanként vannak csoportosítva, de ezt többféleképpen szűkíthetjük, listázhatjuk. Van 8 kedvenc csoport is, ahova a gyakran nézett adókat csoportosíthatjuk az igényeink szerint. A tesztek alkalmával nem szoktam sorba rendezni a csatornákat, hanem a lista szűrési lehetőségeket használom. A korábbi Optibox beltériknél ez nagyon jól és felhasználóbarát módon volt használható, a Spider ebből a szempontból kicsit butább, megvan benne minden szűkítési lehetőség, csak kicsit macerásan lehet beállítani.
Sokszor megfogadtam már, hogy nagyon új készüléket nem hozok el rögtön a megjelenésekor tesztelni, mert apróbb hibák még lehetnek a szoftverben, nincs ez másként a Spider-nél sem. Ha aktív a TimeShift rögzítés, azaz folyamatosan menti az aktuális műsort, akkor rövid idő után merevre fagy a beltéri, csak az áramtalanítás segít rajta. Találkoztam egyszer olyan esettel is, hogy az EPG menüből kilépve a TV műsor képe ment tovább ki ablakban, de a menü fele eltűnt és a beltéri lefagyott, itt is csak az áramtalanítás segített, ezt csak egyszer produkálta, ekkor épp semmilyen USB nem volt rádugva.
A műsorújság idősávos nézettel rendelkezik, nagyon kényelmesen navigálhatunk benne, de apróbb kellemetlenség, hogy ha átmegyünk a kurzorral másik adóra, akkor egyből csatornát is vált. Szokás szerint az EPG menüben is lehet műsorokat időzíteni felvételre, de az időzítő menüben konkrét időintervallumot is megadhatunk a felvétel elkezdéséhez.
A felvételhez mindenképp szükség van egy külső USB tároló egység (pen drive, vagy merevlemez) csatlakoztatására, több felvétel tárolására javasolt a merevlemez használata. A felvételeket .TS formátumban menti el, de sajnos rossz hír, hogy a kódolt adások csak a beltérin nézhetők vissza, PC-n nem lehet őket megjeleníteni. A felvétel elindítható akár azonnal is a REC gomb megnyomásával, nem kell a semmit beállítani, nem kérdez feleslegesen, csak rögzít. Felvétel közben a jobb felső sarokban van egy eltüntethetetlen rec ikon, és ha a másik tuner nem aktív, akkor csak az aktuálisan rögzített csatorna TP-jén belül lehet átkapcsolni.
Médiák terén is jól megállja a helyét a Spider, számos formátumot támogat. Ezek közül csak néhány ízelítőnek: DivX, Xvid, mkv, mov, avi, ts, m2ts (igen, a BluRay-t is viszi), mp3, jpg… A médialejátszó része könnyedén kezelhető, egyszerű menüből tudjuk kiválasztani a megnézni kívánt filmet és már indíthatjuk is, akadozással ,kockásodással nem találkoztam. A kor követelményeinek megfelelően van beépített YouTube lejátszó és időjárás előrejelző alkalmazás is. A PVR felvételeket külön mappában tárolja a merevlemezen és egy külön menüben is érhetjük el őket a távirányító USB gombjának megnyomásával. Ebben a menüben csak a felvételek találhatók, amik között egyszerűen lehet navigálni, mozgatni, vagy törölni őket. Természetesen a PVR és a Time Shift (időeltolásos tévézés) használatához mindenképp szükséges egy USB PenDrive, vagy egy merevlemez csatlakoztatása. A Spider elboldogul a FAT32 és az NTFS rendszerű partíciókkal is.
És akkor jöjjön a Spider legnagyobb újítása, a leegyszerűsített kártyamegosztás. A Spider angol szó, ami magyarul annyit jelent, hogy pók, az elnevezésben nem a pókra, inkább a hálóra próbáltak utalni. A beltéri egy “okosabb” szoftver használatával automatikus megosztás módba lép. A lényeg, hogy internetre csatlakoztatva elkezdi összeszedni a többi hasonló készülékben használt kártyák adatait, és így elérhetővé válnak a fizetős csatornák. Ha a mi készülékünkben van érvényes előfizetői kártya, akkor annak az adatait is megosztja másokkal (természetesen ez a funkció kikapcsolható). Nem szükséges hozzá semmi szakértő beállítás, csak fel kell telepíteni a megfelelő firmware-t a készülékre és már aktív is a Spider Share. Itt véget is érhetne a történet, de nem, mivel nem szükséges internet kapcsolat sem a megosztás aktiválásához. Létezik a Spider-ben egy úgynevezett DBN-SAT Sharing opció is, ezt aktiválva a 2-es tuner funkciója megváltozik, erre egy fix antennát kell kötni és a megfelelő műholdra (Eutelsat 21A, vagy az Eutelsat 7A) beállítani. Ezután a műholdról fogja lekérni a készülék a dekódoláshoz szükséges adatokat, az 1-es tunert pedig lehet használni a TV adás fogadására, akár forgató motorral is.
Ezen kívül az okos verzióban a hagyományos protokollok is benne vannak, CCCAM, és NEWCAMD is használható. A csatornák elérhetősége változó, attól függ, hogy éppen milyen kártyák vannak a “pókhálóban”, a nézhető adók zöld színnel vannak kiemelve a csatornalistában. Ezzel a módszerrel leginkább a külföldi, idegennyelvű fizetős adók foghatók be, de már megjelent néhány magyar csatorna is a listában. További hasznos funkció érhető el, ha a számítógépen megnyitjuk egy tetszőleges web böngészőben a beltéri IP címét. Itt egy jelszó megadása után betudunk lépni és láthatjuk, szerkeszthetjük a megosztási adatokat, valamint információkat érhetünk el, hogy épp milyen csatornák rendelkezésre az IKS-ben.
Persze a kártyamegosztás interneten teljes mértékben kimeríti az illegalitás fogalmát, jómagam sem értem, hogy ennyire nyíltan merik csinálni, sőt még műholdas helyet is bérelnek hozzá. Kérdés, hogy meddig fog ez így menni, meddig csinálhatják szabadon, és itt nem a felhasználó a ludas, hanem aki ilyen profi felszerelést ad hozzá.

Értékelés: Az útirány nem rossz, azonban még van hová fejlődnie a Spider szoftverének. Használat közben találtam néhány apróbb hiányosságot, de ezt betudtam annak a ténynek, hogy még nagyon új a készülék. Tudásában követi a mai igényeket, minden lényeges funkció megtalálható benne. A menü lassúságát nem tudom neki megbocsájtani, ezért inkább nem kap értékelő címkét. A korábbi tapasztalataim alapján nem tartom valószínűnek, hogy szoftverben tudnának rajta gyorsítani. A Spider legnagyobb dobása a hálózati megosztásban rejlik, ez vagy nagyon gyorsan megszűnik, vagy nagyon gyorsan elterjed, én sem tudom. De ha csak a gyári szoftvert nézzük, akkor sem egy rossz készülék, kicsi, sokat tud és ne felejtsük el, hogy két teljes értékű tuner van benne, ez eddig csak a nagyok kiváltsága volt. Mondhatnám, hogy ez az árérzékeny vevők készüléke, a kiskereskedelmi ára kb. 35-40.000-Ft, ennyiért ilyen tudású műholdvevő még nincs a piacon.

 

Az Optibox Spider HD műholdvevő készüléket a Forgat-SAT műholdas szaküzlettől kaptuk, köszönjük nekik.

 

A teszt alatt az műholdas szolgáltatását használtuk. A csatorna kínálat és az előfizetési információk megtalálhatók a http://www.olcso.tv honlapon.

 

A hozzászólásokat, véleményeket, kérdéseket ebben a fórumtémában várjuk.

digiportal.hu 2012. október 17.

Ezt olvastad már?

Xiaomi Mi TV Soundbar teszt – Elérhető árú hangprojektor, kitűnő hangzással

Jelen tesztünk főszereplője a Xiaomi TV Soundbar, ami egy kifejezetten TV-k számára fejlesztett hangszóró. A …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás