2018 április 25.
Főoldal / Tesztek / Synaps THD-3000 MinDig TV vevő teszt

Synaps THD-3000 MinDig TV vevő teszt

Egy teljesen új MinDigTV vevő került hozzám tesztelgetésre. A Synaps THD-3000 típusnévre hallgató, digitális földfelszíni vételre alkalmas beltéri egység megkapta a MindigTV matricát, ami tanúsítja, hogy az Antenna Hungária bevizsgálta és alkalmasnak találta a Mindig TV szolgáltatás vételére.
Első látomásra nem fűztem hozzá sok reményt, kicsi doboz, kicsi készülék, kicsi árcímke. A dobozon még a származási helye sem volt feltüntetve, nemhogy a gyártója. Teljesen ismeretlen márka révén fenntartással kezeltem, valószínűsítem, hogy Kínában készült, de erről semmi információt nem sikerült szereznem. Ezután elolvasgattam a dobozon lévő specifikációkat, ott már láttam benne némi fantáziát, ezért hazahoztam.

A doboz, mint említettem elég kicsire sikeredett, a készülék sem nagyobb. A dobozban a beltéri mellett találtam egy angol nyelvű használati útmutatót (a későbbiekben ez magyar lesz, mivel az is előírás a Mindig TV vevő minősítéshez, a nálam lévő még az első sorozatból maradhatott meg, innen letölthető a magyar változat), van benne egy távirányító elemekkel, ennyi, semmi több. Vásárláskor érdemes a tévé összekötő kábelt is megvenni, nehogy otthon derüljön ki annak a hiánya.

A készülék előlapján a szokásos kezelőszervek megtalálhatók, távirányító nélkül is tudjuk vezérelni. A Conax rendszerű kártya fogadó nyílás jobb oldalon található egy lenyitható kis ajtó mögött. Középen egy 4 digites, 7 szegmensű, sárgán világító LED kijelző tájékoztat az aktuális csatornáról, valamint az időről(stand by állapotban nincs alapból kint az idő, de lehet aktiválni a menüben). A kijelző jobb oldalán található még egy zöld és egy piros állapotjelző LED.rnA beltéri előlapja véleményem szerint nagyon jól néz ki, kis mérete ellenére nem sorolható a csúnya készülékek közé, jól fog mutatni a tévé alatt, vagy felett.

Hátlap, itt általában úgy szoktam kezdeni, hogy alig látszunk ki a csatlakozókból, most sem lesz ez másképp, hiába kicsi a készülék, szinte minden lényeges csatlakozó rákerült. Jobb szélen találjuk az antenna be és kimenetet, alatta a hagyományos sztereó hangkimenet és a CVBS videó RCA aljzata helyezkedik el. A digitális hangot sajnos csak koaxiális csatlakozón tudjuk tovább vinni az erősítő felé, az optika csatoló lemaradt róla. A hagyományos tévé készülékek számára elmaradhatatlan scart tv kimenet mellett, megtaláljuk a HD tévéhez való HDMI(ver. 1.2) kimenetet is. A hátlapon találunk még egy USB 2.0 szabványú csatlakozót is, ez több funkcióra alkalmas, használható a szoftver frissítésére, de felvételt is készíthetünk a segítségével.

A távirányító egy egyszerű, népszerű, előregyártott modell. Nagyon sok más típusú készülék mellett is találkozhattunk már vele. Túl sokat nem írnék róla, nekem egyáltalán nem szimpatikus, egyszerű, olcsó, de azért használható. A minősége átlagos, a gombok elhelyezése megfelelő. Található rajta jó néhány funkció nélkül maradt gomb is.

Az első bekapcsolás után egy egyszerű telepítő menüvel találkozunk, ahol a főbeállításokon végigvezet a beltéri, valamint lekeresi az elérhető csatornákat is. Végtelenül egyszerű a telepítés elvégzése, mert alapból a leggyakrabban használt beállításokat ajánlja fel, így nincs is más dolgunk, mint a kék gombbal tovább lépni, az egész procedúra körülbelül 1 percet vesz igénybe, utána már tévézhetünk kedvünkre.

A beltéri menürendszere egyszerű, egyértelmű felépítésű, Túl sok opció nincs benne, a telepítéskori főbeállítások itt később módosíthatók.
A csatorna listában a sorrendet sajnos nem tudjuk kedvünk szerint módosítani, erről nem a gyártó tehet, hanem ez egy új előírás a MinDig TV matrica rendszer feltételiben. Véleményem szerint nagyon elhibázott lépés volt, mivel nem hogy rendezni nem lehet a csatornákat, de kitörölni sem. Ha valakinek nincs szüksége például az új MinDig TV Extra csatornáira, akkor is kénytelen azokat a csatorna listában nap, mint nap kerülgetni. De ha még Extra előfizetők vagyunk is, akkor sem lehet a gyermek elől eltüntetni a Privte Spice csatornát. A kézikönyvben van ugyan egy csatorna átugrás beállítási lehetőség, de nekem ez sem működött. A csatornáinkat saját kedvenc csoportba sorolhatjuk, de sajnos a sorrenden itt sem lehet változtatni.
Sűrűn előfordul egy nagyon bosszantó jelenség, a beltéri bekapcsolása után egy ablak jelenik meg, hogy frissíteni fogja a csatorna listát, itt csak OK-t tudunk nyomni, ekkor letölti újra a csatornákat, de egyúttal törli a kedvenceket is. A csatorna lista frissítése nem indokolt, nem volt változás benne.
A csatornák közti váltás sebessége az átlagosnak mondható 2 másodperc körül van, bár a HD adók megjelenésére kicsit többet kell várni. Sokat találkoztam azzal a jelenséggel, hogy egy kódolt csatornánál odakapcsoláskor (vagy menüből való kilépéskor) kiírja, hogy kódolt, ilyenkor kicsit várni kell a kép megjelenéséig.

A műsorújság jól működik, a magyar ékezetes karakterek jól jelennek meg benne. Használat közben a csatorna váltáskor látható lenti műsor infó sávot nem lehet később előhívni, hogy megnézzük a következő műsort, csak akkor jön elő újra, ha átkapcsolunk másik adóra. Az info gomb egyszeri megnyomására az aktuális műsor tartalma jelenik meg, másodszori megnyomásra pedig a csatorna technikai paramétereit láthatjuk. Az EPG-ből kilépve is tapasztaltam egy zavaró dolgot, a kép eltűnik, mintha csatornát váltanék és csak kb. 2mp után tudom folytatni a nézést, nem tudom, hogy miért így működik, de aki sűrűn használja a műsorújságot annak zavaró lehet.

A képminősége jónak mondható, szép képet biztosít a HD és az SD csatornáknál is, de a műholdvevőknél találkoztam már ettől jobb képminőséggel is, sajnos a MindigTV csatornák nagyon tömörítve vannak. Kockásodás, vagy akadozás nem fordult elő a használat során(legalábbis a beltéri hibájából nem). Megemlítésre érdemel, hogy ebben a készülékben van AFD támogatás, ami sok készülékből még hiányzik. Hogy mit is jelent az AFD? : A MinDigTV szolgáltatója a csatornák mellett sugároz úgynevezett képinformációs adatokat is. Az a beltéri, ami tudja értelmezni ezeket az adatokat automatikusan betudja állítani a képarányt a használt tévékészülék képernyőjéhez, így nem fordulhat elő, hogy egy régebbi tévén a kép körül egy vastag fekete keretet látunk, közepén a HD adás képével. Persze a régi beltériknél is kilehetett ezt küszöbölni úgy, hogy kézzel átállítottuk a képarányt a menüben, ez itt teljesen automatikusan megtörténik.

A Synaps beltéri alkalmas Time Shift (megállítható, visszatekerhető élő adás) és műsor felvétel funkciókra is. A rögzítéshez legalább egy 4GB méretű pendrive szükséges(2GB-ot alapból lefoglal a Time Shift részére), de HD adásokat csak megfelelő sebességű külső merevlemezre rögzíthetjük. Az NTFS partíciót is támogatja, formázása sem jelent gondot neki.
A felvétel azonnal indítható 2 gombnyomással, vagy a a műsorújságban előre is programozhatjuk. Felvétel indulásakor megkérdezi, hogy meddig tartson a rögzítés, az aktuális műsor végéig, vagy amíg meg nem állítjuk. Felvétel közben folyamatosan kint van a képernyőn egy REC feliratú kis ikon, engem zavart, felesleges oda, jobb megoldás lett volna erre a célra beltéri kijelzőjét használni. Műsor rögzítés alatt átlehet kapcsolni másik csatornára, de csak ugyanazon a frekvencián, ahol a rögzítés folyik, ha másikra kapcsolnánk, akkor figyelmeztet a beltéri, hogy megfogja állítani a felvételt.
A felvett műsorokat egy egyszerű menüben tudjuk kiválasztani a későbbi visszanézéskor. Számítógépen nekem nem sikerült lejátszanom a rögzített műsort, .dvr formátumban rögzíti, amit egyik lejátszó programom sem ismert fel. Konvertálással lehet, hogy megoldható a szerkesztése, de ennyire nem mélyültem bele.
Ha új szoftver jelenik meg a beltérire, azt 3 különböző módon is tudjuk frissíteni. Van egyszer az OTA frissítés, amikor a szolgáltató által kerül sugárzásra az új szoftver, használhatjuk frissítésre az RS-232 szervizportot is, de a legegyszerűbb az USB-n történő frissítés. Egyszerűen csak másoljuk fel a pendrive-ra a letöltött szoftvert és a megfelelő menüben kiválasztva már indul is az upgrade.

Konklúzió: 
A Synaps THD-3000 beltéri első benyomásra nem tetszett annyira, a sok használat után ez valamelyest javult. A műszaki paraméteri nagyon jók, de sajnos a szoftverben lenne még mit javítani. Előny az USB port és a műsorrögzítés lehetősége, jó, hogy rajta van a MinDig TV matrica is. Nagy hiba viszont a csatorna lista szerkeszthetetlensége, hátrány, hogy a kedvencek lista sem használható tökéletesen. A menüben lépkedve, vagy csatorna váltáskor érdekes jelenségek lépnek fel, ugrik a kép, kártyával is kódolt egy pillanatig. Nagyon zavaróak az időnkénti, indokolatlan automatikus csatorna frissítések.
Használat közben találkoztam némi hang-kép szinkronizációs hibával, ez leginkább híradó közben észrevehető(a száj kicsit előbb tátog, mint ahogy jön a hang, nagyon kicsi az eltérés) és csak pár óra használat után jön elő, ugyanakkor felvétel visszajátszáskor ez nem tapasztalható.
Új készülék révén, várható még hozzá új szoftver, amiben remélhetőleg javítani fogják a fenti hibákat. Az aktuális Szatelit magazinban van róla egy cikk, aminek a végén a forgalmazó mutat pár képet egy új, fejlesztés alatt álló menüről. Ez teljesen eltér a jelenlegitől, sokkal szebb, jobban néz ki, szóval erre még lehet számítani a jövőben.
Korábban pedig már megfogadtam, hogy nem tesztelek nagyon új készülékeket, várok a szoftver tökéletesítésére, lehet, hogy ha a nyáron készült volna a teszt, akkor más véleményen lennék.

A Synaps THS-3000 földi digitális vevőt az Antennacentrum biztosította, köszönjük nekik!

A kérdéseket az idetartozó fórumtémában tehetitek fel.

 

Ezt olvastad már?

Amiko NEO Combo SE műholdvevő teszt

Ismét az AMIKO műhelyéből érkezett hozzánk egy vevőkészülék, ami az Amiko NEO Combo SE névre …

15 hozzászólás

  1. Én szemezek a Mindigtv-vel, de nem értek ezekhez a digitális tv-s dolgokhoz. Ha veszek egy ilyen vevőt, akkor azzal már tudom fogni az adókat, vagy kell még előfizetés, vagy egyéb.. és itt a vevő minőségén múlik hogy milyen lesz az adás amit kapok, vagy itt is lehet jobb-rosszabb csomagot választani. Bocs a hülye kérdésekért, de tényleg még csak ismerkedek a digitális tévézéssel.

  2. Sziasztok!rnTervezem valamilyen digitális földfelszini vevő vásárlását valamikor a közeljövőben. Egyelőre csak informálódom mert nagyon új vagyok a témában. Átböngésztem ennek a vevőnek a tesztjét és igazából két kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. Egyik hogy az RS-232 csatlakozó mi célt szolgál a hátulján? Régebbi számítógépek felé kapcsolódási lehetőség? A másik kérdésem: A hátulján lévő matrica azért van, hogy ha én otthon megbontom a készüléket és megsérül a matrica akkor elveszik a garancia?

    Üdv, és előre is köszönöm a válaszokat!rnPeti

  3. Engem az érdekelne, hogy egy ilyen beltéri egység mennyire megbízható? ha jól tudom csak akkor érdemes ilyet választani ha nem vagy túl messze a toronytól. Ez milyen távolság?

  4. Az nem függ a beltéri egységtől. A távolság szempontjából a lényeges az antenna. Jó antennával nagy távolságokból is stabilan lehet venni a jelet.rnNézd meg, hogy melyik adótoronyhoz vagy közel és abból már lehet saccolni az antenna méretére.

  5. Melyik most a legjobb MindigTV-s vevő,és igazából mi ezek közt a legnagyobb különbség? Mert ahogy néztem elég sok féle van…

  6. Ez gondolom attól függ miylen funkciókra, megbízhatóságra, supportra van szükséged. Mondjuk az RS csatit én mindig nem értem hogy mi ennek a gépnek a hátulján, de gondolom soha nem is használnám. Firmwaret biztos USBről is lehet frissíteni. Szerintem nézz szét a neten mondjuk argep.hun hogy mik a lehetőségek, rendezd ár szerint, aztán szép sorba menj végig rajtuk. Érdemes a top 10-es listát is megnézni és azoknak az eszközöknek is utánaolvasni. Szerintem Amin rajta van a MinDigTV-s matrica az mind megfelelő. Az extra szolgáltatásokat kell végiggondolni, ugy mint: csatlakoztatható e külső merevlemez, rom lecserélhető e opensource-ra, stb stb. Nekem sajnos nem volt még szerencsém kipróbálni a MinDigTV-t de tervezem a vételét. Ha ott leszek hogy oké akkor most ezt bekötjük, akkor majd én is ezen irányelvek alapján fogok mozogni a neten.

  7. Jahj egy kérdést lehagytam. Ha veszek egy Mindiges settopot, akkor van olyan lehetőségem hogy próbaképp ráálljak vele más adókra is? Előre is köszi a választ!

  8. Egy kérdésre tudom a választ! :DrnIgen, a matrica azért van, hogy látszódjon, ha otthon próbálnád megjavítani. Ha sérül a matrica, akkor elvész a garancia!

    Nem tudtok esetleg egy jó átfogó leírást (nem túl részleteset, épp csak a legfontosabbakról), hogy mit érdemes tudni a digitális tévézésről? nu?

  9. Igen elvileg van lehetőséged vele, de csak a szabad ágas adásokra. Arra bármely set top box képes.

  10. Hát, ha átfogó leírást nem is, de itt az oldalon is van azért elég sok minden 🙂 Viszont 2008 óta van az országban is digitális földfelszíni sugárzás (mindigtv), aminek az oldalán azért vannak ilyen összefoglalók, amik konkrétan ezt írják le.

  11. Hi all.rnSzeretnék valamilyen digitális földfelszini vevőt venni nem olyan soká. Eléggé szemezek ezzel, csak az ilyen 100 csatornás dolgokat úgy sem tudnám kihasználni, lassan kb már tv sem kéne, de most költözködünk, és ez elég jó businessnek ígérkezik. De egy ilyen csoda betéri egység mennyire megbízható ?? Vannak rossz tapasztalatok? 8-X

  12. Igen, a tesztet elolvasni nem ártana 🙂 Viszont szerintem ha ilyen kérdések merülnek fel, akkor ez az egyszerű beltéri ez megfelelő lesz!

  13. elolvastam a tesztet, de a konklúzió enyhén lehúzta a szerkezetet. most akkor érdemes ezt megvenni, vagy várjunk valami jobbra, vagy lesz ez a modell még jobb is, és akkor, ha most megveszem fejleszthetem? vagy ez abszolút alakítható már?? nem értek a műszaki dolgokhoz, plíííz segítsetek. rnelőre is köszönöm 🙂 szép napot!!

  14. Én a magam részéről azt a konklúziót vontam le, hogy várok még egy kicsit. Jó az ajánlat, jó az ötlet, de szerintem adódnak még vele problémák a közeljövőben..

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás