banner

Optibox Raptor HD – a csúcsragadozó megérkezett.

Megérkezett hozzánk az Optibox jelenlegi csúcsmodellje, a RAPTOR HD, mindennel ellátott, több tuneres, digitális vevőkészülék. Kistestvére a GEKKO HD már járt nálunk korábban és elég jól is teljesített.

A Raptor egy minden földi jóval ellátott digitális vevőkészülék, két cserélhető tunerje révén minden platformon használható. A vezérlő szoftver itt is Linux alapokon nyugszik, hasonlóan a többi modellhez, sőt majdnem teljesen megegyezik az korábban tesztelt Gekko-val. Az Optibox szoftverek mindig mutatnak valami újat, nincs ez másképp most sem, hihetetlen jól építették fel, és a rugalmas linux rendszernek köszönhetően a bővíthetősége majdnem határtalan.
Fontos megemlíteni, hogy az Optibox Raptor is Magyarországon készül, magyar gyártója van (igaz, távol keleti alkatrészekből), ezáltal a szoftver támogatottsága és a hazai szolgáltatókkal való működése teljes körűen biztosított.

A Raptor HD a felső kategóriás készülékekhez tartozik, vagyis helyesebben fogalmazva: oda szánták, ezt az árából gondolom, mert bizony igen magasra tették, így egy kicsit más szemmel néztem néztem rá a teszt alatt, sokkal nagyobb elvárásokat támasztottam, mint amit egy középkategóriás készüléknél szoktam.

A csomagolás a hagyományos Optibox stílusú, szép fekete doboz, minőségi hatást nyújtva. A dobozban a készülék mellett található egy távirányító (elemekkel), egy hálózati tápkábel, a HDMI kábel is alaptartozék, és nem maradt el a magyar nyelvű használati útmutató sem. Van még benne egy merevlemez SATA kábel is, amivel a belső meghajtót tudjuk bekötni, mert a Raptor tud ilyet is fogadni. Nem túl sok tartozék, valami extrát még elrejthettek volna benne (mint pl. a Gekko-nál), de a használatbavételhez minden biztosított.

A Raptor HD kinézetére nem lehet panasz, az előlap tényleg felső kategóriába illik. A bal oldalon van egy hatalmas pontmátrix kijelző, ami még messziről is egész jól olvasható. A vezérlő gombok középre kerültek, először azt hittem, hogy érintő gombok vannak rajta, de amikor megnyomtam, kicsit csalódottan tapasztaltam, hogy bizony nyomógombok és a panel megbillen a megnyomásukkor. A jobb oldalon lévő rész lenyitható, ez mögé kerültek a kártyaolvasók és a modulfogadó helyek, valamin egy első USB aljzat is került rá. Az előlap összképe jól sikerült, biztos vagyok benne, hogy még a legdizájnosabb lapos TV közelében is jól fog mutatni.

A vevőkészülék hátlapján minden lényeges csatlakozó helyet kapott. A bal szélen helyezkedik el a két tuner, amik tetszés szerint cserélhetők. Lehet mindkettő akár műholdas, földi, vagy kábeles is, de ezek szükség szerint kombinálhatók is. A régebbi tévékészülékek számára megtalálhatók a scart ki és bemeneti csatlakozók, valamint van kompozit és komponens videó kimenet is rajta. Természetesen egy HDTV vevőkészüléknél a HDMI kimenet sem maradhatott le. A házi-mozi rendszereket lehet hagyományos sztereó, és digitális optikai kimeneten keresztül is csatlakoztatni. Hátulra is került két USB aljzat, ahova immár nem csak pendrive, vagy merevlemez csatlakoztatható, hanem lehetőség van Wi-Fi stick, Amiko wireless billentyűzet, vagy akár USB DVB-T tuner használatára, ezáltal akár 3 tuneres is lehet a Raptorunk. Külső merevlemezünket nem csak USB-n, hanem a nagyobb sebességet biztosító e-SATA porton is összeköthetjük a beltérivel. Internet csatlakoztatásra egy szabványos 10/100-as LAN portot használhatunk, de mint említettem USB WiFi kulcsot is alkalmazhatunk erre a célra. A Raptor nem feltétlenül igényel internet kapcsolatot, de a számtalan multimédiás szolgáltatását csak így tudjuk használni, ezért mindenképp érdemes rákötni a hálózatra. Került még a hátlapra egy RS-232 soros szerviz port is, amire csak akkor lehet szükség, ha valamit nagyon elszoftvereztünk a készüléken és USB-n már nem lehet helyre állítani.
Szinte semmit nem tudok említeni, ami hiányozna hátulról, minden igényt kielégítenek a csatlakoztatási lehetőségek.
A RAPTOR HD szétszedése után előkerült a két plug&play cserélhető tuner, hozzám két műholdas tunerrel érkezett, amiből az egyiket rögtön ki is cseréltem egy földfelszíni vételre alkalmassal, hogy a MinDig TV-t is tudjam rajta tesztelni. Középen látható a merevlemez beépítő keret, ahova 2,5 col méretű, SATA csatlakozású tárolóegység építhető be. A képen a tápegységnél láthatjuk a winyó tápkábelét, a dobozban pedig a SATA adatkábelt is megtaláljuk hozzá. Ha nem vagyunk biztosak a beépítés menetében, akkor azt bízzuk szakemberre, szétszedett állapotban egy rossz csavarhúzó mozdulattal könnyen tönkretehetjük a beltérit, de az áramütés veszélye is fennáll (csak a hálózatból kihúzott tápkábellel szabad elkezdeni a szerelését!).
A távirányító teljesen megegyezik az Optibox Koala tesztben már bemutatott darabbal, amiről időközben az is kiderült, hogy egy előregyártott termékről van szó, mert a Coolstream ZEE-hez is majdnem pontosan ilyet adtak. De ezzel igazándiból nincs probléma, mert tökéletesen ellátja a feladatát. Jól használható, pont kézre állnak a gombok, minden a megfelelő helyen van rajta. A főbb funkciók saját gombot is kaptak, így pl. a médialejátszás elindításához nem kell a menüben keresgélni. Került rá képarány váltó gomb is, ami nagyon hasznos tud lenni, ha másik TV készülékre kötjük a beltérit, és azt az üzenetet írja ki, hogy nem támogatott felbontás, ilyenkor elég csak párszor megnyomni a Resolution gombot és előbb-utóbb megjelenik a kép. A távirányító 2db AAA méretű ceruza elemmel működik, amit mellékeltek is a dobozba. Az érzékenysége megfelelő, nem fontos pontosan „célozni”, falról visszaverődve is jól funkcionál.
Első bekapcsolásnál egy egyszerű telepítő menü köszönt minket. Itt először a nyelvet lehet kiválasztani, természetesen magyar is van benne, de sajnos elég sok a lefordítatlan szöveg. Ezt soha nem értettem, hogy miért hanyagolják el a gyártók, körülbelül fél óra munka lenne átnézni minden szöveget, és azokat magyarul is leírni. A nyelv után betudjuk állítani a helyi időzónát (GMT +1) és már indulhat is a keresés, ahol választhatunk, hogy földi, vagy műholdas csatornákat szeretnénk először lekeresni. A földi keresés automatikus módban kb. 30 másodperc alatt végig megy, nálam megtalálta mindhárom jelenleg elérhető multiplexet. A műholdas keresés kicsit összetettebb a földinél, de természetesen itt is van automatikus mód, ami az átlag felhasználók igényeit ki is elégíti. Ezen kívül lehetőség van kézi, vak és részletes keresést is választani. Kézi keresésnél, csak azt a TP-t tapogatja le, amit beállítunk neki, vak kereséskor először feltérképezi az aktuális műholdon elérhető frekvenciákat, majd ha minden elérhető TP-t megtalált elindítja a csatornák keresését. Tapasztalatom szerint elég jól használható a vak keresés, olyan TP-vel is találkoztam, ami nincs benne a publikus listákban. A részletes keresésnél minden egyéni adatot pontosan megtudunk adni kézzel(vpid, apid…), így pontosan azt keresi le, amit beállítunk, mást nem.
A készülék szoftvere nagyrészt megegyezik a kisebb modellekével, alternatív verzió nincs rá, de a külön telepíthető plugin-ok segítségével minden megoldható. A RAPTOR-ban is egy Linux alapú szoftver dolgozik a háttérben, ami megfelelő stabilitást és bővíthetőséget biztosít neki. Elvileg megoldható a közismert Enigma2 rendszer telepítése is, de megfelelő verzió hiányában ebbe nem merültem bele. A szoftver frissítése legegyszerűbben USB-n végezhető el, egyszerűen csak le kell tölteni az aktuális verziót az optibox.cc oldalról, azt kitömöríteni és felmásolni egy pendrive-ra. A készülékhez való csatlakoztatás után megjelenik egy képernyő, ami figyelmeztet, hogy új szoftvert talált, és a piros gombbal rögtön indítható is a frissítés. A frissítés után elméletben minden adat megmarad, de azért nem árt, ha készítünk egy mentést előtte. Külön lelehet menteni a készülék beállításokat és a csatorna listákat is.
Az első beállítások és a csatorna keresés után már azonnal használatba is vehetjük az új beltérinket. A csatorna listák szabadon szerkeszthetők, és természetesen kedvenc listák is rendelkezésre állnak. A szerkesztő felület nagyon felhasználó barát, egyszerre több kijelölt csatornával is tudunk műveleteket végezni, nem kell egyesével bíbelődni velük. A szerkesztéshez találtam egy PC programot is, de kicsit nehézkes a használata, én nem nagyon boldogultam vele, egyszerűbbnek találtam a kézi módszert.
A menü két részből tevődik össze, van egy gyors menü, ahol nagy ikonokat látunk, ezekkel a főbb elemeket lehet gyorsabban elérni, de betudunk lépni a Főmenübe is, ahol szépen csoportosítva megtalálunk minden beállítási lehetőséget. Szükség esetén beállítható úgy is a készülék, hogy a menü gomb megnyomása után azonnal a főmenübe csöppenjünk, a gyors menü átlépésével. További érdekesség, hogy a főmenüben bármely menüponton állva a FAV gomb megnyomásával a kiválasztott menüpontot kitudjuk jelölni kedvencnek, ami a gyors menüben fog megjelenni szép nagy ikonnal társítva.
A beállításoknál mindent nagyon részletesen személyre tudunk szabni, az Optibox beltérik sokkal nagyobb szabadságot adnak ezen a téren, mint más, hasonló készülékek. Ide értem például az előlapi kijelző kontraszt állíthatóságát, az USB tárolóink beállítását (külön belehet állítani, hogy melyik portra mit csatlakoztattunk, megadhatjuk, hogy a TimeShift rögzítés, vagy a felvétel melyikre történjen, lehetőségünk van a hálózaton lévő más eszközt is beállítani ezekre a célokra…), beállítható az is, hogy csatorna váltáskor hogyan viselkedjen a beltéri, fekete kép legyen, vagy az utolsó kockát merevítse ki, ezeken kívül még számtalan kényelmi opcióval tudjuk saját igényeinknek megfelelően beállítani a készüléket.
Tévézés:
Kicsit meglepő volt számomra a képminőség, sokkal rosszabbra számítottam, de nem tudok rá panaszkodni, kitűnő képet biztosít mind a HD, mind az SD csatornákon. A csatorna váltás sebesség az átlagos értékek közelében mozog, kb. 2mp a kódolt csatornák esetében, a kódolatlanoknál kicsit gyorsabb. Az EPG megjelenítéssel is teljesen elégedett voltam, a magyar ékezetes karakterek mindenhol jól jelentek meg, még a UPC-nél sem volt gond vele. A csatorna infónál sajnos csak az aktuális műsort látjuk, a következőt nem. Az EPG gomb megnyomására a műsorújság jelenik meg, itt az alapértelmezett nézet az idősávos, de egy gombbal átválthatunk csatorna módba is. Természetesen innen is lehet ütemezni a felvenni kívánt műsorokat, vagy csak beállítani az időzítőt automatikus átkapcsolásra. Apró, de hasznos figyelmesség, hogy a beállítások menüben megtudjuk adni, hogy mennyivel előbb induljon az időzített felvétel és mennyivel később álljon le. Ez nagyon hasznos ismerve a mai – reklámokkal teletűzdelt – műsoridőket.
Van egy nagyszerű PiP – kép a képben funkció is a beltériben. Itt is kibontakozik a két tuner előnye, ugyanis, ha ugyanolyan rendszerű mindkét tuner (pl. mindkettő műholdas), akkor kötöttségek nélkül követhetünk egyszerre két csatornát, az egyik mehet a főképernyőn, a másik egy kis ablakban, és egy gombnyomással átválthatunk a másikra, ha ott érdekesebb képet látunk. De ha csak egy tuner van a készülékben, vagy két különböző rendszerűt használunk, akkor csak az azonos TP-n jövő csatornák közül választhatunk kettőt (tehát műholdas és földi adást nem tudunk a pip-el egyszerre nézni).
A csatorna váltásra két lehetőség is van, vagy az OK gombbal előhívjuk a fő listát, ahol tetszés szerint tudunk csoportosítani, válogatni, szörfölni a lekeresett adók között, vagy a fel-le nyilak valamelyikét megnyomva az aktuális kedvenc lista, vagy a fő lista ugrik elő, amiben szintén nagyon gyorsan navigálhatunk. Ennek a gyors listának az előnye, hogy minden csatorna mellett látszik az aktuális műsor címe is.

Internet és Multimédia:

A Raptor HD-t mindenképp érdemes internet hálózatra kötni, számos kis program van már alapból is rajta, amik internetről gyűjtik az adatokat, de plugin-ek segítségével ezek még tovább is bővíthetők. Rögtön találunk egy egész jól használható You Tube klienst, amivel nem csak videókat nézegethetünk, hanem azokat rögzíthetjük is a merevlemezünkre. Van egy internet böngésző is a rajta, de a gyárban csak az ikonja került rá, használat előtt el kell végezni a plugin telepítését (ez szükséges a facebook, twitter és a google.hu használatához is). Az időjárás plugin már lassan alapnak számít minden beltérin, így itt is kapunk egyet, a városunk beállítása után megmutatja a jelenlegi és a következő pár nap időjárását.
A hálózati csatlakozás nem csak internet-re jó, hanem a belső hálón is használható. Van beépített DLNA szerver és kliens, ennek segítségével a beltérin található médiafájlok az arra alkalmas TV-ven is lejátszhatók, de elméletileg a hálózaton lévő NAS-t is elérhetjük vele. Elvileg a merevlemez beállításoknál a PC, vagy hálózati merevlemezt is beállíthatjuk a beltérihez, hogy a felvételek rögtön oda készüljenek el, de megfelelő eszköz hiányában ezt nem teszteltem. Mivel a beltéri szoftvere linux alapú, kíváncsiságból kipróbáltam, hogy ellehet-e érni PC-ről valahogyan. Web-en a 80-as porton működik egy szerver, de semmi nincs rajta, belépés után csak egy üdvözlő üzentet kaptam (felhasználónév root, jelszó nincs). Korábban ez ugyanígy volt az Amiko Alien készüléknél is, aztán egy szoftver frissítéssel váratlanul megérkezett a kitűnő webes felület is, remélem, hogy ezt tervezik az Optibox-nál is, azért fut már rajta a webszerver. FTP-n a 21-es porton maradéktalanul ellehet érni, módosításokat is lehet végrehajtani, a belépéshez név és jelszó: root.
Médialejátszás terén is megállja a helyét a készülék, a legtöbb népszerű videó, audió és kép formátumokat ismeri és kezeli is. A következő fájl típusokat képes megjeleníteni: MKV, AVI, MPG, MP3, TS, MP+, JPEG. Ez a része is kényelmesen használható, egy jól elkészített menüből indíthatók a filmek. A Full HD 1080p megjelenítésnek köszönhetően a HD videók is teljes pompájukban jelennek meg, a képminőség kiváló, és ezt nem csak fényezés képen írom. A kedvenc tesztfilmem, az Avatar leghosszabb extra full hd változatát is reccenés nélkül vitte, a 3D-vel már akadt egy kis gondja, sajnos ennél már elég rendesen akadozott.
Értékelés, vélemény:
Az OPTIBOX RAPTOR HD egy viszonylag nagy tudású digitális beltéri, ami tökéletesen ellátja a funkcióját. A kisker árából kiindulva a teszt alatt végig azt néztem, hogy mivel tud többet a kistestvéreitől. Lényegi különbséget a szoftverben nem találtam, ugyanarra képes, mint egy Gekko HD. A hardverben erősebb, van két cserélhető tuner, lehet belső merevlemezt beépíteni, sok USB, e-sata, szép kijelző. Tunerekből lehet mindhárom típusú vételre valót beletenni, lehet akár két DVB-C kábeles is benne, erre képes, hasonló árú beltérit jelenleg nem kapni a piacon. Mégis úgy érzem, hogy a RAPTOR csak az árában képviseli a felső kategóriát, tudásában megegyezik egy fele ennyiért kapható Gekko-val, véleményem szerint kicsit túlárazták. A teszt születésekor a bruttó kisker. ára 95 500-Ft, ez drága egy Optibox-ért, de aki megfizeti ezt az árat, az biztos lehet benne, hogy egy jó készüléket vásárolt. Működésével, stabilitásával kapcsolatban nem találtam kivetnivalót, a teszt alatt végig jól működött. Multimédia terén is az élmezőnyben jár, ellátták minden jóval.
Kifejezetten ajánlott vétel akkor lesz belőle, ha az ára lemegy 50-60.000-Ft környékére, de addig nem tudom tiszta szívből javasolni, amikor egy Gekko is hozza a tudása javát.

 

Az Optibox RAPTOR HD vevőkészüléket a Forgat-SAT műholdas szaküzlettől kaptuk kölcsön, köszönjük nekik.

 

A teszt alatt az műholdas szolgáltatását használtuk. A csatorna kínálat és az előfizetési információk megtalálhatók a http://www.olcso.tv honlapon.

 

A teszthez az Antenna Hungária biztosította a előfizetői kártyát. Digitális átállás információk megtalálhatók a http://www.mindigtvextra.hu oldalon.

 

A hozzászólásokat, véleményeket, kérdéseket ebben a fórumtémában várjuk.

digiportal.hu 2012. április 30.

Ezt olvastad már?

Liectroux HCR-10 Ablaktisztító Robot Bemutató

Liectroux HCR-10 Ablaktisztító Robot Bemutató

Egy nagyon érdekes készüléket kaptunk kipróbálásra, ami nem más, mint a Liectroux HCR-10 ablaktisztító robot. …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .