banner

Mocsáron át, elemekkel küzdve érkezik a UPC Direct szerelője

Októberben új reklámkampányba kezdett a UPC Direct. A televízióban és az interneten látható szpotokat a McCann készítette. 

A reklámfilm ötlete azon alapszik, hogy a műholdas szolgáltató oda is eljuttatja a televíziózás, az internet és a telefon élményét, ahova a kábeltévé szolgáltatók már nem érnek el.

banner

A történet egy olyan elhivatott szerelőről szól, aki minden akadályt leküzd: kijátszik egy vaddisznót, meglóg egy szalmabála elől, Tarzanként lendül át a mocsár felett, de ha kell folyóba ugrik vagy arccal a sárban landol…

Mindeközben a család diszkrét nihilben várja a megváltóként érkező szerelőt: a várakozásuk szinte kézzel tapintható.

A film feszültségét a két szálon futó történet teljesen ellentétes hangulata adja: lassúság és gyorsaság, eseménytelenség és kalandok sora. A végén természetesen megérkezik a „szuperhős”, beszereli a televíziót, az internetet és a telefont – és máris izgalmasabbá válik az élet a családnál.

Az ügynökség rendhagyó módon – éppen a két külön sztori miatt – két rendezőt kért fel, akik együttműködve alkották meg a 70 fős stábbal, 9 helyszínen, két nap alatt a reklámfilmet. Daniel Young a fő szálat, míg Varsics Péter az akciójeleneteket rendezte. Daniel Youngnak óriási tapasztalata van reklámok készítésében, de ő rendezte a Szobafogság és Paul Bowles: The Cage Door is Always Open című dokumentumfilmet is.  Varsics Péter az Aranyélet előzeteseiért nyert díjakat, valamint az ő nevéhez fűződnek a Társas játék trailerei is. Nem véletlen, hogy a UPC Direct új reklámja is egy filmelőzetes jellegzetességeit hozza. Hogy tovább erősítsék a filmre hajazó hangulatot, az ügynökség és a rendező Magyarország legtehetségesebb profi parkour (extrém utcai sport) sportolóját kérte fel, aki évek óta kaszkadőrként szerepel nálunk rendezett nemzetközi szuperprodukciókban.

 

2024 Halloween Sale

Ezt olvastad már?

RTL Most+ már a UPC Direct előfizetőknek is

2020 szeptemberétől már a UPC Direct ügyfeleinek is elérhetővé válik az RTL Magyarország prémium videós …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.