banner

Megkezdődött a nagy leárazás a Banggood-nál is

Megkezdődtek a nagy leárazások és kuponos akciók a Banggood webáruházban is, a 11.11 kuponok mostantól már élnek, mind működik. Ebben az évben is elérkezett a nagy nap, a nagy akciók és kedvezmények napja.

A 11.11. dátumot jelöl, méghozzá nem meglepő módon a november 11-ét, ez Kínában a szinglik napja, mondhatnánk úgy is, hogy a kínai fekete péntek. Nagy története nincs ennek a napnak, Kína legnagyobb internetes kereskedője az Alibaba tartotta meg először, és hatalmas sikert aratott, azóta már hagyománnyá vált. A 11.11. dátumban a csupa 1-es a szingliséget szimbolizálja, amolyan ellen Valentin napnak indult, de mára már túllépett ezen a státuszán és Kína legnagyobb bevásárlónapja lett. A tavalyi éves forgalmát tekintve nagyságrendekkel túlszárnyalta az amerikai fekete pénteki bevételeket. Ha ebben az akcióban rendelsz valamit Kínából az még jó eséllyel megérkezik karácsonyig.

A Banggod webáruházban már egy héttel ezelőtt elindultak a kedvezményes ajánlatok, csöpögtették az akciós kuponokat, most azonban ránk szakadt az ég, annyi kupont kaptunk, hogy csak a kupontáblázatban fér el kezelhető módon.

Íme álljon itt egy kis ízelítő a legjobb kuponos ajánlatokból:

HK1 X4 Amlogic S905X4 Quad Core Android 11 4GB RAM 128GB ROM Smart TV BOX64,99$ – Kupon: BGHU1216

YEELIGHT LED Smart Meteorite Chandelier Pendant Light72,99$ (CZ) – Kupon: BG11B05326

BlitzWolf® BW-HL4 Smart Watch – NO.146,99$ (CZ) – Kupon: BGDBS22

Oclean X PRO Smart Touch Screen Sonic Electric Toothbrush39,99$ (CZ) – Kupon: BGDBU41

BlitzWolf®BW-AF1 Smart Air Fryer with APP Control78,88$ (PL) – Kupon: BGAF111

Szóval ne késlekedj, nézd meg az akciós oldalt, lapozd át a kupon táblázatot, és ha nem találsz kupont a megvásárolni kívánt termékhez, akkor jelezd itt lent a hozzászólásoknál és keresünk neked egyet hozzá.

Banggood 11.11 kezdőoldal

DigiPortál kupontáblázat
(ne felejts el váltani a lenti lapok között)

Ezt olvastad már?

Elindult a Black Friday a Geekbuying-nál

Megkezdődött az idei Black Friday bevezető kampánya a Geekbuying online áruházban. Számos termék már most …

4 hozzászólás

  1. Szia
    A DIGOO DG TH 86223 időjárás állomást betettem a kosárba és a másolható kódot
    ( 473-as sorszámon található és BGND036 ) bemásoltam, de azt írja ki, hogy a kupon lejárt .
    Ha tudsz küldeni kupont , kérlek segíts.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás