banner

Magyar film, a Saul fia nyerte a legjobb külföldi filmért járó Oscar-díjat

Magyar idő szerint február 29-én hajnalban, vasárnapról hétfőre virradóra adták át az Oscar-díjakat: magyar egész estés film 1989 óta nem volt a jelöltek között, utoljára pedig 1981-ben nyertünk a Mephistóval. Most a Saul fia, Nemes Jeles László első filmje nemcsak bekerült az öt legjobb külföldi film közé, de meg is nyerte a kategóriát, azaz:

Oscar-díjat kapott a Saul fia, 35 év után ismét Oscar-díjat kapott egy magyar film.

A díjat Nemes Jeles László rendező vette át a színpadon, az elismerést főszereplőjének, Röhrig Gézának ajánlotta. Egyáltalán nem volt olyan magabiztos, mint a korábbi díjátadókon, kicsit remegett a hangja, látszott rajta, hogy tényleg nagyon megrendült.

A film készítői az RTL Klubot választották az első televíziós sugárzásra, vagyis Magyarországon először az RTL Klub nézői láthatják az alkotást.
A Nemes Jeles László rendezte film eddig több mint 20 nemzetközi díjat és elismerést gyűjtött bemutatása óta, többek között a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, az Arany Glóbuszt, ráadásul február 28-án megkapta a legjobb külföldi filmért járó Oscar-díjat is.
A filmet az RTL Klub megszakítás nélkül sugározza majd a mozis forgalmazás után, várhatóan még idén.

Ezt olvastad már?

Boldog Karácsonyt Kívánunk

Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk a DigiPortál minden olvasójának!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .