Ugyan még a 4K UHD felbontás is gyerekcipőben jár, de a Magicsee N5 Plus Android TV Box nem kevesebbre vállalkozik, mint a 8K felbontás megjelenítésére. Ehhez egy Amlogic S905X3 alapokra épített hardver, valamint nagyon jó bővíthetőséggel rendelkező kialakítás nyújtja a támogatást.
Erős TV Box, Android 9.0-val és a Magicsee nagyon jól használható egyedi menüjével. Az egyik legújabb Amlogic S905X3 SoC található benne, 4GB RAM és 16GB ROM társaságában. Az egyik legnagyobb különlegessége, hogy bővíthető SSD vagy HDD meghajtóval, a másik kiemelkedő tulajdonsága a belső és külső dual WiFi antenna.
Tartalomjegyzék
Magicsee N5 Plus kinézete
Külsőleg az N5 Plus TV Box egy kicsit tömzsibb, mint a szokásos készülékek. Az előlapon van egy kis kijelző ami az óra megjelenítése mellett egyéb információkat is közöl velünk, mint pl. a Wifi kapcsolódás megléte. Rendelkezik külső antennával is, amivel még jobb WiFi lefedettséget érhetünk el. Nagyon szép, dizájnos box, kisméretű, tehát, ha szeretnénk akár a TV mögé is elrejthetjük.
Csatlakozók
A csatlakozók a TV Box hátsó és bal oldalán találhatóak meg. Szinte minden lényeges csatlakozási lehetőséggel felvértezték a Magicsee N5 Plus TV Box-ot, nem nagyon találok olyat, ami hiányozna róla. Ezúttal az optikai audió csatlakozója sem maradt le, sőt van kimenet analóg TV részére is.
Az alábbi csatlakozókat találjuk meg rajta:
- DC tápcsatlakozó az adapternek
- HDMI kiemenet
- AV analóg kimenet (a kábelt külön kell beszerezni hozzá)
- Digitális optikai hangkimenent
- LAN csatlakozás (csak 100MBit/s)
- USB 2.0
- USB 3.0
- Mikro SD kártya olvasó
Bővíthetőség
A Magicsee N5 Plus TV okosító legnagyobb különlegessége, hogy tudunk beleépíteni egy 2,5″ méretű merevlemez, vagy SSD meghajtót. Ezzel a tárhelyünk hatalmassá válik, akár alkalmas lehet arra is, hogy a letöltött filmjeinket rajta tároljuk, közvetlenül róla játsszuk le. Erre szükség is van, mert, ha 8K tartalmat szeretnénk nézni, akkor bizony a LAN és a WiFi sebessége is kevés lenne. Merevlemezből, vagy SSD meghajtóból maximum 4TB kapacitásút képes kezelni.
Hardveres képességek
A Magicsee N5 Plus készülékben a legújabb négymagos Amlogic S905X3 SoC felelős a nagy számítási képességért, a megjelenítésről pedig egy ARM Mali-G31 MP2 GPU gondoskodik, a kimeneti felbontása maximum 8K 24fps lehet, bár ezt szerintem még nagyon kevesen fogják kihasználni, inkább a papíron mutat csak jól. Memóriából 4GB DDR4 áll a rendelkezésünkre, valamint 64GB ROM tárhelyet is kapunk hozzá. Természetesen van beépített kétsávos WiFi is, mely a 2,4GHz hálózatok mellett ismeri az 5GHz-en lévőket is, valamint támogatja a nagyobb átviteli sebességet nyújtó AC szabványt is. Bluetooth csatolóból a 4.1-es verzió került bele, tehát tudunk hozzá külső kiegészítőket csatlakoztatni.
Szoftver
Szoftveres képességek terén is sokat nyújt a Magicsee N5 Plus médialejátszó. A jelenlegi legújabb Android 9.0 Pie rendszer fut rajta, abból is az Android OS verzió. A Magicsee saját menürendszert használ a készülékein, ezt megkapta az N5 Plus is, szép dizájnos felület és egyszerű kezelhetőség jellemzik. Egyedi tulajdonságként megemlíteném, hogy van beépített hardver monitor is, amin követhetjük a processzor és a memória leterheltségét, a készülék hőmérsékletét és az internet sebességét is. További egyedi tulajdonság a gyárilag beépített 1 gombos root opció, igényeink szerint bármikor be-ki kapcsolhatjuk a root jogokat.
Vásárlás, kupon
Megrendelni a lenti gombra kattintva tudjátok a Gearbest webáruházból. Az ára jelenleg 79,99$ ami körülbelül 24.000.-Ft-ot jelent. Szállításnál válaszd az EU Priority Line lehetőséget, amivel vám és áfa mentesen fogod megkapni a csomagot. Kupon jelenleg nem szükséges hozzá, mert a bevezető akció keretében kerül ennyibe, később ettől már csak drágább lesz.
Ez a típus már nem kapható, de nézz szét az aktuális ajánlónkban, a lenti gombra kattintva