A kütyü hivatalos neve: Lifeview – Not Only TV – Android TV LV2GBOX, ez egy Android rendszer alapú, média lejátszásra is alkalmas multimédiás eszköz. Arra hivatott, hogy a tévénket sosem látott multimédiás/interaktív képességekkel ruházzuk fel.
Manapság már egyre több TV készülékben alapból is megtalálható néhány multimédiás szolgáltatás, ilyen például a Samsung Smart TV, de ez közel sem nyújtja még azt a szabadságot, mint egy ilyen Android rendszerű eszköz. Az android fénysebességgel terjedt el az okos telefonok piacán, ez elsősorban köszönhető az ingyenességének és a rendszer rugalmasságának, minden gyártó könnyedén eltudja készíteni a saját telefonját, amire a szoftvert csak minimálisan kell hozzáilleszteni, ezáltal jelentős költségeket takarítanak meg. Az Android most óvatosan belopózik a tévékbe is.

A legnagyobb szenzáció (emiatt hoztam haza a kütyüt) a távirányító, első találkozásomkor olyan érzésem volt, mintha a jövőben lennék, ugyanis nem egy egyszerű infrás darabot adtak hozzá. A távirányító 2,4GHz-en kommunikál a dobozzal és telepakolták szenzorokkal, pontosan nem tudom, hogy milyennel, először giroszkópra gondoltam, de az nem ilyen érzékeny.
Úgy működik, hogy benyomjuk rajta az egér gombot középen és a levegőben hadonászva arra megy a kurzor amerre a kezünk elmozdul. Meglepően nagyon jól használható, kicsit szokni kell, de később már egyszerűbb, mint a számítógépnél egerészni, nagyon kényelmes és gyors vele a netezés is.
Teljes qwerty billentyűzet van rajta, jó pár extra gombbal, így villámgyorsan tudunk gépelni is. Sajnos magyar ékezetes karakterke nincsenek rajta, de én nem nagyon éreztem ennek a hátrányát, max email írás közben jelenthet gondot, de mivel androidról van szó letölthetünk hozzá virtuális billentyűzetet is, amiben már vannak magyar ékezetes karakterek is.

Természetesen nem maradt ki a You Tube kliens sem, ez már alapból rajta van a készüléken, szabadon lehet böngészni az online videók között.
Az Android minden előnye benne van a dobozkában, kis tanulás után nagyon egyszerűvé válik a kezelése. A távirányítója fantasztikus, kis internetes keresgélés után kiderült számomra, hogy az LG a legújabb tévéinél is ezt használja már, szóval ez tényleg a jövő lesz, szerintem nagyon jó irányba haladunk.
Úgy értesültem, hogy lesz hozzá rövidesen USB DVB-T tuner is, ez szintén a Not Only Tv saját terméke, amihez bekerül majd a diver a szoftverébe. Így már elképzelhetőnek tartom, hogy egy hosszabb teszt is szülessen majd róla.
Powerpoint 2007 Courses.