banner

Július 18-án indul az M4 Sportcsatorna

Július 18-án, reggel 8 órakor élő adással indul a köztévé első, tematikus sportcsatornája.
Az ingyenesen fogható új csatorna a hazai és több rangos nemzetközi sporteseményt hoz el az otthonokba. Az M4 Sport a magyar sport csatornája – foglalkozik az összes hazai érintettségű fontosabb sporteseménnyel, valamint a magyarországi 5 látvány- és 16 kiemelt sportággal is, mindezt úgy, hogy közben szórakoztat és a sport szeretetére nevel.
A közmédia az elmúlt évtizedekben már komoly tapasztalatot szerzett a sportközvetítések terén, hiszen mindig is kiemelt feladatának tekintette a sport népszerűsítését, a hazai és nemzetközi nagy sportesemények bemutatását. Azáltal, hogy most ezek a sportesemények – különösen a magyarországi 5 látvány- és 16 kiemelt sportág- valamint a magyar érintettségű sportesemények tematikus csatornára kerülnek, a különleges tartalmak is jobban megtalálják majd közönségüket, nemcsak elérhetővé, hanem kiszámíthatóbbá is válnak.
„Ahogy a sport is sokszínű, a szerkesztőkkel igyekeztünk minden eszközt felhasználni, hogy a „tálalás” is változatos legyen: a magyar sportszövetségek bevonásával közel harmincféle sportági magazinműsorral, portrébeszélgetésekkel, archív és egyedi tartalmakkal garantáljuk, hogy az M4 több legyen, mint csak egy sportcsatorna” – mondta el Vobeczky Zoltán, az MTVA sportfőszerkesztője.
Hétköznap délután 16 órától éjfélig az élő műsorfolyam részét képezik az élő közvetítések, közöttük stúdióbeszélgetések, magazinok. Hétvégenként pedig már reggel 7 órától látható élő műsor az M4 Sporton.
„A július 26-i Forma-1-es Magyar Nagydíj természetesen már az M4-en lesz látható, továbbá a pénteki szabadedzéseket, illetve a betétfutamokat is élőben sugározzuk. A csatorna jövőbeli kiemelt tartalmai pedig a Forma-1 mellett a labdarúgó Bajnokok Ligája, a hazai labdarúgó bajnokság, a jövő évi riói olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság, valamint a világbajnokság közvetítése” – tette hozzá a sportfőszerkesztő.
Arról, hogy mindez szakmai, színvonalas és nem utolsósorban szórakoztató módon jusson el a nézőkhöz, az ismert és elismert televíziós szakemberekből álló szerkesztő-műsorvezető csapat gondoskodik, többek között

  • Berkesi Judit
  • Bobák Róbert
  • Erdmann Mátyás
  • Gulyás László
  • Gundel Takács Gábor
  • Hajdú B. István
  • Knézy Jenő
  • Mezei Dániel
  • Mohay Benedek
  • Molnár Mátyás
  • P. Fülöp Gábor
  • Petrovics-Mérei Andrea
  • Somogyi Diána
  • Székely Dávid
  • Szőke Viktória
  • Szujó Zoltán
  • Tihany Viktor
  • Török Olivér
  • Ujvári Máté
  • Vásárhelyi Tamás
  • Vobeczky Zoltán
  • Zelenyánszky Balázs
  • Zelinka Ildikó

M4 műsorajánló a csatorna első hétvégéjére:

Az M4 induló hétvégéjén élő közvetítést láthatunk a szolnoki kajak-kenu vb-válogatóról, a magyar válogatott tenisz Davis Kupa mérkőzéseiről, az év legnagyobb magyarországi díjugrató versenyéről a CSIO***W Grand Prix Budapestről. Az új sportcsatorna beszámol a Moszkvában zajló vívó világbajnokságról valamint a strandlabdarúgó világbajnokságról is.
Mint arról tegnap már hírt adtunk, az OTP Bank Liga 2015/16-os szezonjának mérkőzéseit is a hétvégén induló M4 Sport közvetíti. A legizgalmasabb mérkőzéseken kívül a heti összefoglaló műsort is kizárólag a közmédia új sportcsatornáján követhetik figyelemmel a magyar futball szerelmesei.
Az első fordulóban szombaton 18:00 órás kezdéssel az Újpest FC-Paksi FC, este 20.30-tól a Budapest Honvéd – Videoton, míg vasárnap 18:00 órától a Szombathelyi Haladás – Ferencváros mérkőzést közvetíti az M4 Sport, de a forduló valamennyi mérkőzése felvételről adásba kerül az M4 Sporton. Az egy időben kezdődő mérkőzésekről a közmédia rádiós körkapcsolásban számol be.

Ezt olvastad már?

Boldog Karácsonyt Kívánunk

Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk a DigiPortál minden olvasójának!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .