2018 augusztus 17.
Főoldal / Egyéb / Érkezik a Story 5 a Digi TV-re!

Érkezik a Story 5 a Digi TV-re!

Januártól jelentősen bővül a STORY5 lefedettsége, hiszen az eddigi 800 ezer háztartás mellett további 900 ezer otthonba jut majd el a hölgyeknek szóló, romantikus sorozatokat sugárzó csatorna kínálata. A Magyar Telekom már az idei indulástól az alapcsomagban terjeszti a csatornát, s a Vidanet, a PR Telecom, valamint a Tarr rendszerein is a kezdetektől elérhető a STORY5.

2012 januárjától, a két vállalat megállapodásának köszönhetően, a Digi alapcsomagos kínálatának is része lesz a STORY5.

Emellett a Hello Digital, valamint további 100 ezer háztartást képviselő kábelszolgáltató is úgy döntött, hogy a Sanoma Digital Media női profilú adójával bővíti csatornakiosztását.

“A STORY5 legalább olyan dinamikus növekedést tudhat magáénak, mint a STORY4, hiszen alig több, mint egy év alatt sikerült megközelítenünk a kétmilliós háztartásszámot. Úgy gondolom, ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a nehéz gazdasági környezetben egy olyan terméket hoztunk létre, amely népszerű sorozatokat és saját gyártású műsorokat kínál kedvező áron” – nyilatkozta Salamon József, a Sanoma Digital Media terjesztési képviselője.

Forrás: sat-tv-radio

Ezt olvastad már?

Forma-1 és számos élő közvetítés az M4 Sport hétvégi műsorán

Széles választékban kínál élő közvetítéseket a nemzeti sportcsatorna a hétvégére. Ezúttal Forma-1, futball, jégkorong, vízi-, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás