banner

Coolstream ZEE HDTV műholdvevő teszt

 

Jelen tesztalanyunk a Coolstream ZEE HDTV műholdvevő set-top-box, ami szoftveresen teljesen megegyezik a korábbi tesztünkben szereplő HD1-C típusjelű Colstream készülékkel. Ebben a cikkben, legfőképp a készülék bemutatására fektetem a hangsúlyt, tekintve a szoftver előzőleg már alaposan ki lett vesézve.

A beltéri egység előlapja és formája szépre sikerült, jól fog mutatni a TV készülék mellett/alatt, kezelőszervek nem találhatók rajta, csupán egy ki-be kapcsoló került rá, így nem árt a távirányítóra vigyázni. Az előlap fix, nincs lenyitható kis ajtó, így a két kártyaolvasó nyílás és az első USB aljzat is kilátszik. Nem mondanám nagyon zavarónak, de én jobban szeretem, ha a nem sűrűn használt dolgok rejtve vannak. A kártya fogadók alap kiépítésben a CONAX rendszerű kártyákat kezelik, de egy kis ügyességgel rávehetők már kártyák olvasására is. Kijelző nincs a ZEE-n, ami nem feltétlenül baj, de szoftver frissítésnél nem árt odafigyelni, nehogy idő előtt áramtalanítsuk a dobozt.
A doboz is szépre sikeredett, látszik rajta, hogy nem a gagyi kínai kategória, véleményem szerint nagyon fontos a csomagolás is, hiszen azzal találkozik először a vásárló, a dobozról alakítja ki első benyomását (még ha nem is tudatosul benne). Sajnos ebben sem találunk semmi extra kiegészítőt, csak a készülék, a távirányító (elemekkel), egy angol nyelvű leírás és a hálózati tápkábel van benne, HDMI kábelről külön kell gondoskodnunk.

 

 

A tesztek rendszeres olvasóinak ismerős lehet a távirányító, ugyanez a típus volt az Optibox Koala mellett is, akkor azt reméltem, hogy nem előregyártott darab, de ezek szerint tévedtem. A használatát tekintve nincs vele probléma, jól kézbe illik, a mérete is jó nagy, a gombok elhelyezése megfelelő, bár némi megszokást igényel. Az érzékenységével és a használatával nincs probléma, falról visszaverődve is tökéletesen funkcionál. A Coolstream HD1-C-hez hasonlóan itt is átrendezhetjük, a gombokat, ha nem lennénk elégedettek a gyári kiosztással.

 

 

A hátlapon szinte minden fontos és használatos csatlakozási mód megtalálható. Bal oldalon van az LNB bemenet és a LOOP kimenet (felfűzéshez), ezek mellett jobbra találjuk meg a kompozit és komponens csatlakozókat. Audió kimenetekből kettő is van, egy sztereó és egy optikai digitális. Az optikai csatlakozó mellett találjuk a kevésbé lényeges összekötő pontokat, egyik az analóg modem, amit nem nagyon fogunk semmire használni, a másik pedig egy soros RS-232 szerviz port, aminek egy esetleges elszoftverezés esetén vehetjük hasznát. TV készülék csatlakoztatására a HDMI kimenet is megtalálható, hiányzik viszont a scart csatlakozó (régebbi TV tulajok használhatják a kompozit RCA kimenetet scart átalakítóval). Az e-SATA és az USB portra köthetünk külső merevlemezt, vagy egyéb USB-s eszközt. Ezek felett található a hálózati ethernet port, erre a készülékre is igaz, hogy az internetre csatlakoztatva tudjuk kihasználni minden lehetőségét. A hálózati kábel nem beépített, és nem került rá külön hálózati kapcsoló sem (ezen azért kár volt spórolni).

 

 

A ZEE-n is Neutrino HD szoftver fut, már a gyárban felkerül rá, otthon csak frissen tartani kell. A Neutrino előnyeit a korábbi HD1-C tesztben már bemutattam, csak ismételni tudom magam, egyszerű felület, kiváló kezelhetőség, kivételes gyorsaság jellemzi. Szoftvert itt is frissíthetünk interneten keresztül, én ezt a módszert javaslom, így biztos nem kerül rá hibás firmware. A Coolstream készülékek szoftverei teljesen megegyeznek a különböző beltériken, nincs típusonkénti változat, így egyszerűbben megtaláljuk a hozzávalót.

Bekapcsolásnál a telepítő menü végigkalauzol az alap beállításokon, lekeresi a kívánt műhold elérhető csatornáit. A forgatómotort jól kezelte, én usals módban próbáltam, a helyes koordináták megadása után mindig oda forgatott ahova kell. A csatorna keresés viszonylag gyorsan végigmegy, de lehetőség szerint a keresés előtt frissítsük a satellites.xml fájl a box-on (ftp: /var/tuxbox/config). Ezt a fájlt a legkönnyebben a satellites-xml.eu oldalon készíthetjük el, itt kitudjuk választani a minket érdeklő holdakat és pár gombnyomással naprakész adatbázishoz jutunk.

A képminőség itt sem hagy semmi kivetni valót, szép kristálytiszta mind a HD, mind az SD csatornák képe, rosszabb minőségű SD adás vételekor érdemes bekapcsolni a képjavító funkciót, kicsit tud rajta javítani.

A magyar lokalizáció jól működik, mindenhol helyesen jelennek meg az ékezetes betűk, az EPG is karakterhelyes, igaz néhány kevésbé használt menüpontnál találkozhatunk angol, vagy német szavakkal, de ezek száma nem jelentős.

A tesztelés során az Olcsó TV előfizetői kártyát használtam, amit tökéletesen kezelt a készülék, nem szükséges hozzá semmi extra szoftver, a conax rendszerű kártyákat alapból ismeri. A kódolt csatornák közti váltás sebessége is nagyon gyors, szinte azonnali, egyedül a HD adókra kell várni kb. 1 másodpercet.

A ZEE-nek a kártyamegosztás használata sem jelent problémát. Működhet szerverként és kliensként is egyaránt. Sajnos a közismert cccam nem futtatható rajta, de más cam-ok tudják kezelni a máshonnan kapott cccam adatokat. Cam-ból többfélét is tudunk telepíteni, az egyik legmegbízhatóbb talán az oscam, a másik pedig az mgcam, mindkettő letölthető és telepíthető a készülékre (fogadják a cccam adatokat is). A kártyamegosztás otthoni (lakáson belüli) használata nem minősül illegális tevékenységnek, így több TV használatakor lehet egy picit spórolni a szolgáltatói box-ok árain. Kártyamegosztást csak készülékhez nem párosított kártyával lehet beállítani, ilyen pl. az Olcsó TV kártya, használható bármilyen Conax fogadóval ellátott készülékben.

A szoftverről többet olvashatsz a Coolstream HD1-C tesztben, teljesen megegyezik ezzel a típussal, minden igaz a ZEE-re is, amit ott leírtam. A készülékhez támogatás sajnos leginkább csak német nyelven érhető el, ezért nyelvismeretek hiányában én a google fordító használatát ajánlom (nekem is ő segített). A coolstream.to oldalon található egy nagyon jól összeszedett kérdés gyűjtemény, érdemes itt kezdeni, azután pedig a Neutrino HD Wiki-n folytatni.

 

Értékelés:

A Coolstream ZEE képminőségben szerintem az etalonnak számít, bárcsak az olcsóbb kategória készülékei is ilyen kitűnő minőséggel büszkélkednének. A készülék egy kicsit olcsósított változat, nincs modulfogadó és az előlap is kicsit puritán, a kijelzőt is mellőzték, a hátlapi csatlakozókra viszont nem lehet panasz. A Neutrino HD egy jól használható rendszer, sok extrával és ami nagyon fontos: folyamatos a fejlesztése, mindig jön belőle újabb verzió. Összességében nem rossz készülék a Coolstream ZEE, a teszt alatt végig stabilan működött, hibát, vagy instabilitást nem tapasztaltam. A Linux rendszernek köszönhetően számos plusz kiegészítővel bővíthető, okosabbá tehető. A ZEE jelenleg bruttó 59.900-Ft-ért már hazavihető, ez az ár még barátinak mondható, tekintve, hogy egy nagyon jó késszülékkel állunk szembe, semmiképp nem hasonlítható a huszonpárezres hdtv vevőkhöz.

A Coolstream ZEE digitális HDTV műholdvevőt a Mediavox-tól kaptuk kölcsön a teszt idejére, köszönjük nekik.

Megvásárolható a Mediavox webáruházban.

A teszt alatt az műholdas szolgáltatását használtuk. A csatorna kínálat és az előfizetési információk megtalálhatók a http://www.olcso.tv honlapon.

A hozzászólásokat, véleményeket, kérdéseket a fórumban várjuk. Katt IDE.

 

digiportal.hu 2011. március 3.

Ezt olvastad már?

Tronsmart T7 Mini hordozható hangszóró teszt

Tronsmart T7 Mini hordozható hangszóró teszt

Ismét egy érdekes formájú vezeték nélküli hangszóró érkezett hozzánk kipróbálásra, ami nem más, mint a …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .