Megérkezett tesztpadunkra a Beelink legújabb TV okosítója ami a GT1 mini nevet viseli. Valóban nagyon mini méretű dobozkáról van szó, de ne tévesszen meg senkit a kinézete, belül egy nagyon modern és kellően nagy erőforrásokkal ellátott hardver csücsül.
A Beelink az egyik legjobb TV Box és Mini PC gyártó, a készülékeire egyöntetűen igaz, hogy magas minőséget képviselnek és igényes kivitelezésű termékeket állítanak elő. A hazai boltok polcain nem lehet vele találkozni, Kínában gyártják, így megrendelni is onnan lehet. A teszt készülék a GearBest webáruházból érkezett hozzánk, az EU Expressz szállítási módnak köszönhetően körülbelül 3 hét alatt ért ide és vámkezeltetésre sem volt szükség.
A Beelink GT1 mini nem keverendő össze a korábbi GT1 jelű készülékkel, ez attól jóval kisebb és már fejlettebb processzorral, illetve grafikus vezérlővel rendelkezik. A TV Box lelke egy vadiúj Amlogic S905X2 processzor, ami négy Cortex-A53 maggal rendelkezik és 1,8GHz órajelen működik. Grafikus vezérlőnek a szintén újdonságnak számító Mali-G31 MP2 GPU-t kapta, ami nagyobb teljesítményt nyújt, mint a korábbi Mali-450. Memóriából és tárhelyből többféle kiépítéssel is megvásárolhatjuk, nálam a legnagyobb 4GB DDR4 RAM / 64GB ROM verzió járt, de megvásárolgató 4GB DDR4 RAM / 32GB ROM, vagy akár 2GB RAM / 32GB ROM memória kiépítésben is, természetesen alacsonyabb áron.
A Beelink GT1 mini TV Box mérete valóban nagyon kicsit, túlzás nélkül elfér a tenyeremben úgy, hogy nem lóg le egyik széle sem, 7,7 x 7,7 cm széles és hosszú, valamint 1,7 cm magas. Ez eddig a legkisebb TV okosító ami nálam járt, kis méretének köszönhetően nagyon könnyel elrejthető a TV háta mögé.
A TV Box egy nagyon igényes, piros-fekete színű kemény karton dobozban érkezett. Belül szépen elkülönítve, saját fakkban helyezkednek el a tartozékok, valamint megemlítendő még, hogy a doboztető belseje szivaccsal is kivan bélelve, valóban mindenre nagyon ügyeltek.
Legfelül van maga a Beelink GT1 mini TV Box, mellette találunk egy normál EU szabványú hálózati adaptert, és kapunk hozzá egy minőségi HDMI kábelt is. A távirányító nekem kicsit csalódás volt, mert eleinte úgy reklámozták, hogy air mouse (légegér) jár hozzá, de sajnos időközben korrigálták a termék adatlapját, és csak normál távirányítót adnak mellé, ami azonban hangutasításokat is fogad. A távirányítónak van egy külön kis USB adaptere, amit be kell dugni a TV Box hátuljába (2,4GHz hálózaton működik), de ha ezt nem szeretnénk, akkor a normál infrán keresztül is tudjuk használni. Végezetül volt még a dobozban egy többnyelvű leírás, amiben hasznos dolgot nem találtam.
A csatlakozók a doboz hátulján és a jobb oldalán találhatóak meg. USB csatlakozóból kettőt is kapunk egy 2.0 és 1 db 3.0 verziót, ezen az oldalon találunk még egy micro SD foglalatot is, ahol SD kártyával bővíthetjük a kütyü tárhelyét. Hátul van az adapter csatlakozója, az 1000 MBit/s sebességre is képes LAN csatlakozó, a TV HDMI kimenete, valamint egy AV kimenet a régebbi tévékkel való összekötésre. Egy dolgot hiányoltam csak, ez pedig az optikai audió kimenet, külső hangrendszerrel nem tudjuk közvetlenül összekötni, csak a TV-n keresztül.
A TV okosító a jól felszerelt modellek közé tartozik, ellátták kétsávos 2,4 GHz és 5GHz WiFi adapterrel, kapott Bluetooth 4.0 csatolót is, így kedvünk szerint bővíthetjük külső eszközökkel. Lejátszhatunk rajta 4K nagy felbontású filmeket is, akár hálózaton keresztül, vagy az USB 3.0 portra csatlakoztatott merevlemezről.
A távirányítóra kitérnék még egy kicsit, mert vannak még észrevételeim vele kapcsolatban. A fogása és a kinézete alapján jó minőségű, ezzel nincs probléma. Ami probléma azt már korábban említettem, nem légegér (air mouse) mint ahogy eleinte hirdették. Viszont a Beelink GT1 mini tv box Android OS rendszerű, az ilyen rendszerű dobozoknál sokszor elengedhetetlen az egér kurzor mozgatása, ugyanis sok nem TV-re optimalizált alkalmazás is futtatható rajta, amik ettől még teljesen jól működnének, HA lenne egér gomb a távirányítón, de nincs. Elfelejtették, az egérkurzort nem lehet vele mozgatni.
Nem végzetes hiba, de ha teljes körűen akarjuk használni a TV Box-ot, akkor nem árt beszerezni egy olyan távirányítót is, amivel mozgatható az egér kurzor. Erre alkalmas lehet az általunk is tesztelt Alfawise KP-810-21T billentyűzet, vagy akár légegeret is beszerezhetünk hozzá, nem mellesleg ez utóbbi volt az eredeti leírásban…
Az első bekapcsoláskor egy telepítőmenü üdvözöl minket, ahol elvégezhetjük az alapbeállításokat, csatlakozhatunk a wifi hálózatra, beállíthatjuk a képet és választhatunk nyelvet. A telepítő rész csak angol nyelven érhető el, a készülék menüjét azonban magyarul is használhatjuk, csak válasszuk ki a nyelv beállításoknál.
A Beelink GT1 mini a jelenlegi legújabb Android 8.1 rendszert kapta meg, így a frissítéssel egy ideig nem lesz gondunk, bár rögtön az első bekapcsolásnál települt is egy kisebb rendszer frissítés, de nem láttam semmi nagy változást a menüben. A TV okosító rendszere Androis OS, azaz majdnem teljesen szabadon garázdálkodhatunk az alkalmazásokkal, mindent telepíthetünk a Play áruházból amire csak szükségünk van.
Gyárilag nem sok előretelepített alkalmazást találunk rajta, de természetesen telepíthetünk bármit a Play áruházból, vagy a gyári AppMarket nevű alkalmazásból is. Az AppMarketben csak néhány alkalmazást találunk, de azok mind TV Box-ra optimalizált változatok, mint pl. a Youtube, a Chrome böngésző, vagy a Kodi, ezeket érdemesebb innen telepíteni. Vannak nagyon jó IPTV és internet rádió alkalmazások is, biztosan megtaláljuk közöttük a kedvencünket.
Magyar szolgáltatók közül jól működik rajta a mindiGO TV (korábbi MinDig TV), a Digi Online, UPC Horizon Go, HBO GO és a Telenor My TV is. Némelyik applikáció nincs a TV-n való kezeléshez igazítva, ezért szükségünk lesz az egér kurzor mozgatására is hozzájuk.
A Beelink GT1 mini TV Box-ra feltehető a gyári Android TV rendszer is. Így ugyan kevesebb alkalmazás közül válogathatunk, de nagyszerűen fogjuk tudni használni a távirányítóval is, mivel minden app TV-re optimalizált változat lesz. Készült a frissítésről egy leírás, a piros gombra kattintva jutsz el hozzá.
A gyors processzornak és a sok memóriának köszönhetően a TV Box nagyon gördülékenyen és fürgén működik, azonnal reagál az utasításokra, kényelmesen, idegesítő várakozások nélkül lehet használni. Játékokat én nem próbáltam ki rajta, de ennek a hardvernek ez sem okozhat nagy problémát.
Értékelés:
A Beelink GT1 mini egy nagyon jól felszerelt TV okosító dobozka, kis méretű, de mégis nagy tudású. A kellően gyors hardver nem okozott csalódást, a szoftver is megfelelő, a legújabb Android 8.1 rendszer gyorsan működik. Az Android OS felületnek köszönhetően majdnem a teljes Play Áruház kínálatából válogathatunk alkalmazásokat.
Az árát tekintve a középmezőnyben foglal helyet, a teszt születésekor 74$-t kellett fizetni érte a GearBest webáruházban, ami körülbelül 21 000- Ft-nak felel meg. Ezért az árért a legnagyobb 4GB/64GB-os változatot vásárolhatjuk meg, a kisebb verziók ettől olcsóbbak.
Ez a típus már nem kapható, de nézz szét az aktuális ajánlónkban, a lenti gombra kattintva