Ismét egy ATD digitális földfelszíni vevőkészüléket kaptam kölcsön, szintén a forgalmazó jóvoltából. A történet úgy nézett ki, hogy visszavittem az
előző tesztben szereplő készüléket és a beszélgetések közepette mutattak egy másikat is. A készülék neve csak egy betűben tér el a
korábban tesztelttől, de a külső változások annál nagyobbak, a típusa
ATD STB-858. Látszik, hogy nem nagyon járok vásárolni hiper marketekbe, mert ez teljesen új volt számomra, még nem találkoztam ilyen scart dobozkával, amiben van CONAX olvasó is. Ezt a forgalmazó is megerősítette, hogy az övéké az egyetlen ilyen termék Magyarországon. Volt már az oldalon
hasonló készülékről teszt, de abból hiányzott a kártyaolvasó.
Az
ATD STB-858 csak hardverben tér el az
ATD STB-868-tól, szoftverben és szolgáltatásokban teljesen megegyezik a két digitális vevő.
A tartozékok itt kicsit jobban mutatnak, mint az előző készülék esetében. A doboz kinézete hasonló a másik típuséhoz, csak kicsit kisebb. A dizájn megegyezik, sőt még a leragasztott MinDig TV és MinDig Tv Extra matrica is megtalálható rajta. Rákérdeztem a forgalmazónál, hogy ez miért van, de konkrét választ nem kaptam csak annyit, hogy „ez egy hosszú történet”. Jobbnak láttam, ha nem firtatom tovább ezt a kérdést, elvégre semmi közöm hozzá, a készülék működését pedig nem befolyásolja.
A dobozban van természetesen egy készülék és egy távirányító a szükséges elemekkel. A tévé háta mögé rejtett dobozkáknál kivétel nélkül van egy infra érzékelő, amit a TV elejére lehet ragasztani egy rajta lévő öntapadós ragasztó segítségével. Az infraszemen van egy állapotjelző LED is, ami kikapcsolt állapotban pirosan világít, üzem közben pedig sárgán. Találtam még a dobozban egy RCA S-Videó és sztereó audió átalakító kábelt, aminek a másik vége 3,5mm-es jack dugó a készülék számára. Természetesen itt is van magyar nyelvű kezelési útmutató, és garancia jegy is (immár AKAI felirat nélkül).
Ezúttal is a készülék oldalára kerültek a csatlakozók. Az egyik oldalon van az 5V-os adapter bemenet és az infraszem jack dugója. Az infraszem megfelelő hosszú kábellel rendelkezik, bőven elér a TV elejéig. A dobozka másik oldalán található az antenna ki és bemenet csatlakozói. Ez a készülék is tud aktív antennáknak tápellátást biztosítani a koax kábelen keresztül. A teszt során most egy Strong ANT-15 antennát használtam, aminek a beltéri adta a +5V-ot, megfelelően működött. Megszokott módon egy mpeg4-es HD vevőről a HDMI csatlakozó sem maradhatott le, ezzel lapos tévék mögé is elrejthető a kis készülék. Ezen az oldalon van az USB csatlakozó is, ahova pendrive-ot, vagy merevlemezt lehet csatlakoztatni, erre történhet a felvétel és a TimeShift rögzítés, de a testvérkészülékhez hasonlóan ennél is számtalan médiaformátumot letudunk játszani. A jobb szélén láthatunk még egy jack aljzatot ez az S-Videó és sztereó audió kimenete, amit a dobozban található kábellel lehet használni. Sajnos ezúttal a digitális hang kimenetnek nem maradt hely, nincs rajta sem optikai, sem koaxiális kimenet. A MinDig TV Extra CONAX kártyát a készülék hátuljába lehet behelyezni, a nagy része kilóg belőle, ezért a telepítésnél óvatosan bánjunk vele, nehogy letörjön. Majdnem elfeledkeztem a leglényegesebbről, a beépített SCART csatlakozóról, ezzel lehet a régebbi CRT tévékhez kötni a dobozt.
A távirányító egyedi kivitelezésű, legalábbis az eddigi tesztek során csak a
márkatársnál találkoztam vele. A kialakítása jó, kényelmesen kezelhető. Először azt hittem, hogy a csatorna fel-le váltó és a hangerőszabályzó nagyon távolra került a középső irányító gomboktól, de használat közben kiderült, hogy a középső fel-le nyilakkal lehet csatornát váltani, a jobb-bal nyilakkal pedig a hangerőt állítani, így minden jól kézre esik. Az alsó részére kerültek az extra gombok, van itt kérem szépen minden, számos funkció elérhető egyetlen gombnyomással, kicsit túl sok is van belőle. Ilyen például a scan gomb, ami megnyomásra ugyan feltesz egy kérdést, hogy tényleg törölni akarjuk-e az összes csatornát és azokat újból keresse le, de itt mindegy, hogy az igent, vagy a nemet választjuk, mindenképp elindít egy új keresést. Ha elég gyorsak vagyunk akkor az exit gombbal kitudunk még lépni belőle és megmaradnak a korábban lekeresett adóink. Ez a haszontalan gomb igazán lemaradhatott volna róla. Az infra érzékenységével nincs probléma, falról visszaverődve is tökéletesen működik. Két darab AAA típusú ceruza elemmel működik, ami a tartozékok részét képezi.
A szoftver teljesen megegyezik a korábban tesztelt STB-868 típussal, minden funkciót ugyanúgy kipróbáltam rajta, ezért most kivételesen nem írom le újra a tapasztaltakat, csak bemásolom ide az előző tesztben leírtakat. A vélemény azért egyedi lesz.
Áram alá helyezés után viszonylag gyorsan indul a készülék, körülbelül 20-30 másodpercre van szüksége a bekapcsolódásig. A bekapcsolás után örömmel vettem tudomásul, hogy a sok más ruhába öltöztetett „klón” készülékek után valami egyedit kaptam. Saját, egyedi menürendszerrel rendelkezik, ami elsőre még nekem is egy kicsit furcsa volt, de végre találtam újra egy kis kihívást.rnElőször egy végtelenül egyszerű telepítő menü üdvözli a felhasználót. Ebben meglehet adni a főbb paramétereket kezdve a TV típusától, a felbontáson át a nyelvig (természetesen magyar is van benne). A felbontásnál van 1080p FULL HD lehetőség is, ennek az előnyét HD filmek lejátszásánál fogjuk meglátni. Ha az LCN-t bekapcsolva hagyjuk, akkor mindig ugyanaz a csatorna sorrend lesz a beltérin, és ha új adó jelenik meg, akkor azt automatikusan beilleszti a többi közé. Ezt a funkciót ki is kapcsolhatjuk, ekkor a keresés sorrendjébe teszi be a csatornákat a listába. Ha az alap beállításokkal végeztünk, akkor a keresés indítására nyomva elindul az automatikus csatorna keresés. Nagyon gyorsan végzett, és nálam minden adót megtalált. A keresés végeztével azonnal el is lehet kezdeni a tévézést. Ha aktív -tápellátást – igénylő antennával rendelkezünk, akkor azt ne felejtsük el bekapcsolni a menüben, mert ellenkező esetben nem fog találni egy csatornát sem a készülék.
A menü felépítése jó, egyszerűen kezelhető, átlátható, rend van benne. A csatorna beállításoknál lehet kézi keresést is választani, ami akkor lehet nagyon hasznos, ha több adótorony jelét is vesszük, de csak a legerősebbről érkező csatornákat szeretnénk lekeresni. Amennyiben nincs a készülékben előfizetői kártya, akkor itt azt is belehet állítani, hogy csak az ingyenesen fogható adók jelenjenek meg a listában. A csatornák menüpontban találjuk meg az adók beállításait, elvileg itt lehetne a listában sorba rendezni őket, de sajnos ez a funkció tiltva van (MinDig TV matrica feltétele) . Elkeseredésre azonban nincs ok, mert van 4db szabadon szerkeszthető kedvenc lista, ha nem akarunk több csoportot létrehozni, akkor elegendő, ha az elsőbe bedobáljuk az összes lekeresett csatornát, és a kedvencek szerkesztése menüpontban beállítjuk az igényeinknek megfelelő sorrendet. A tulajdonságoknál a beltéri főbb funkcióit tudjuk személyre szabni, ilyen például a hangsávok nyelve, a menü nyelve, a feliratok, óra megjelenítés a képernyőn, és a PVR eszközök beállítása. A nagyothalló mód csupán annyit jelent, hogy automatikusan kiteszi a feliratot, ha elérhető az adott csatornán. A Beállítások menüpontban a rendszerrel kapcsolatos dolgokat lehet beállítani, itt lehet a szoftvert is frissíteni. Az AV menüben az Audió és Videó beállításokat tudjuk személyre szabni. A felbontást már említettem, hogy tud 1080p-t is, a képarányról még viszont nem volt szó. Sajnos itt van egy kis hiányosság, csak 3 mód közül lehet választani, ezek a 16:9, 4:3 Letter Box és a 4:3 CCO (Centre Cut Out) közép kivágott mód. Nagyon hiányzik az auto beállítás, mert ha 16:9-re állítom, akkor az ilyen méretaránnyal sugárzó csatornák jól jelennek meg, de a 4:3-as már csak keretben, ha 4:3 LB-re állítom, akkor a 4:3 adás nyújtott lesz (ez jó, ezt szeretem), de a 16:9-et összenyomja. A 4:3 CCO-t nem használtam, mert így meg levág a képből. Itt bizony kellene még egy automatikus lehetőség, hogy ne kelljen kézzel állítani csatorna váltáskor. Apró érdekesség, hogy térhangzást is betudunk kapcsolni, de van pár előre beállított hangszínséma is, eddigi tesztjeim során ilyennel még nem találkoztam.
A csatorna váltás sebessége megfelelő, a szokásos 2 másodperc körül alakul, HD csatornáknál egy picit lassabban jelenik meg a kép. Az INFO gombra előhívható információs sáv az ATD beltérinél felülre került és nagyon pici, a pozíció szokatlan ugyan, de a mérete nagyobb gond, távolról már alig olvasható. A sávon sajnos csak az aktuális műsort írja ki a következőt nem, az INFO gomb másodszori megnyomására az aktuális műsor részletes tartalmát olvashatjuk, valamint itt kiírja az aktuális jelerősséget és minőséget is. A jelerősség nálam végig alacsony volt, viszont a minőség tökéletes, szaggatás, akadozás csak néha-néha jelentkezett, de akkor a minőség is lejjebb ugrott, sajnos elég rossz helyen van az antennám. AZ EPG – elektronikus műsorújság funkció jól működik, a magyar ékezetes karakterek is helyesen jelentek meg benne. Van csatorna és idősávos nézet is, így mindenki a neki szimpatikusabbat választhatja. Megszokott dolog már, hogy az EPG-ben lehet csatornákat időzíteni felvételre, vagy megtekintésre, nincs ez másként az ATD készülékénél sem. A felvételhez viszont mindenképp szükséges egy USB tárolóegység.rnA kép minősége jó, kivetni valót nem találtam rajta, ebben a kategóriában talán kicsit jobb is mint a versenytársaké. A csatorna váltás tévézés közben történhet a fel-le nyilakkal, vagy az OK gombra előhívhatjuk a csatornalistát, amiben a jobb-bal nyilakkal lehet kedvenc csoportot választani.
Az ATD STB-868 készülékhez lehet külső USB tároló egységet csatlakoztatni, ami lehet merevlemez, vagy pen drive. Az USB eszközre történhet a PVR műsorrögzítés, és a időeltolásos tévézés adatát is erre veszi fel, csak így tudjuk használni. A tesztekhez egy Western Digital 2,5-es külső táp nélküli USB merevlemezt szoktam használni, de sajnos a beltéri nem tudott neki elég tápfeszültséget biztosítani, folyamatosan újraindult. A nagyobb, szintén WD márkájú 3,5-ös külső táppal rendelkező meghajtóval már nem volt probléma, szinte azonnal felismerte. Ha több partíció van a winchester-en az sem jelent gondot, mert az eszköz beállításnál kilehet választani, hogy melyiket kívánjuk használni, ez lehet FAT16, FAT32, és NTFS is. A felvétel történhet PS és TS formátumban is, a fájlméretet is tudjuk állítani, de csak max. 4GB lehet a legnagyobb, ha ettől hosszabb a felvétel, akkor több részletben menti el. Az időcsúsztatás hosszát is itt lehet megadni, ez azt jelenti, hogy mennyi ideig szeretnénk, ha visszatekerhető lenne az éppen nézett műsor, max. 2 órát lehet beállítani. Sajnos itt is okozott a MinDig TV matrica előírása egy kis problémát, ugyanis a kódolt adókról készített felvételt nem lehet PC-n lejátszani, csak a beltéri segítségével lehet visszanézni, a kódolatlan adóknál nincs ilyen korlátozás. A felvétel azonnal elindítható a REC gomb megnyomásával, ami kezdését azonnal ki is írja a TV-re. A felvétel indulásakor megjelenik ugyan egy kis REC felirat a képernyőn, de ez néhány másodperc múlva el is tűnik. Rögzítés közben egyazon MUX-on belül szabadon átkapcsolhatunk másik csatornára, a többi adó el is tűnik ideiglenesen a listából.
Ez a készülék is rendelkezik beépített médialejátszó funkcióval, az elején kicsit kétkedve fogadtam, mert nincsenek túl jó tapasztalataim a hasonló eszközökkel, általában csak erős kompromisszumokkal használhatóak. A csatlakoztatott USB tárolóról lehetőségünk van néhány (azt hittem) médiaformátum lejátszására. A Multimédia menü a távirányító SOURCE gombjának a megnyomásával érhető el, a menü is csak ezután lesz aktív. Itt megjelennek a csatlakoztatott USB eszközön található partíciók és mappák. A távirányító jobbra és balra gombjaival lehet kiválasztani, hogy milyen típusú médiát szeretnénk rajta megnézni. Itt általában a videó, zene és kép formátum szokott lenni, de az ATD ez alól is kivétel, kikerekedett szemmel néztem, hogy mire is jó egy ilyen kis beltéri. Tehát van Videó, Zene, Fotó, Native32 játékok (ezt ne kérdezzétek, nem tudom), Felvételkezelő, Lemez kezelő és végül e-Könyv olvasó. A lemezkezelő a legérdekesebb, szokatlan, hogy egy beltéri beépített médialejátszójában fájlkezelőt találok, itt lehet a fájlokat másolni, mozgatni, törölni. Az e-Könyv olvasó is hasznos lehet, a TXT formátumú fájlokat tudja a TV képernyőjén megjeleníteni. Érdekességképpen ezt is kipróbáltam, de a megnyitott könyvben nem tudtam lapozni, habár sokat nem vesződtem vele, lehet, hogy én nem jöttem rá a mikéntjére. A képnézegető jól használható, pár nagy képpel próbáltam, viszonylag gyorsan megjelenítette őket, a zoom gombbal lehet nagyítani is, vagy a nyilakkal forgatni őket.
A Videó lejátszó rengeteg fájlformátumot ismer és a nagy részét le is játssza. Már-már azt kell, hogy mondjam, hogy használható külön MediaPlayer helyett is. Van nekem egy kis csomagom, amit a prohardver.hu fórumon állított össze az egyik tag (tervezem én is a saját csomag elkészítését, külön a beltérikhez igazítva), ebben mindenféle médiaformátum van, amivel lelehet tesztelni, hogy az adott eszközt mivel lehet kiakasztani. Hitetlenkedve néztem, hogy egy extrém tömörítésű videó kivételével mindent lejátszott, és még hang is volt a filmek alatt. Apropó hang, az AUDIO gombbal lehet választani a hangsávok között, az MP3 és az AC3 tökéletesen szól, a DTS ugyan megjelenik a listában, de néma marad (nem láttam még beltériben DTS dekódert).
A lejátszható média formátumok a következők:
- Videó: MPG, AVI (DivX, Xvid), VOB, DAT, ASF, MKV, WMW, TS, TSF, TSV, QT (QuickTime), MOV, MP4
- Audió: WMA, WAV, MP3
- Kép: JPG, BMP
Nagyon megvagyok elégedve a készülék médialejátszó funkciójával. Rengeteg formátumot lejátszik, nem tudtam semmivel kiakasztani, a 3D-s filmeket is rezzenés nélkül vitte. Néhány régebbi DivX kódolású film esetében írta csak ki, hogy nem támogatott formátum, de ezeket bőven kompenzálja a számtalan formátum, amit lejátszik. Ez az első nálam lévő tesztkészülék, ami médialejátszó fronton is jól megállja a helyét.
native32 játékok: A fórumból tudtam meg én is, hogy ez mit jelent, idézet
HattoriHenzo tollából:
„A játékok készítőinek weboldaláról
tölthetőek le ezek az egyszerű, jópofa kis játékok. A weboldalon található útmutatónak megfelelően felrakva egy pendrivera a játékokat, akár több tucat mini játékkal is játszhatunk a set top boxunkon. Az irányításuk távirányítóra lett szabva, ezért a lehetőségekhez mérten jól kezelhetőek. Az új HD játékokat sajnos nem vitte a gép. Az egyik konkrétan le is fagyasztotta azt, így erről a néhány darab HD játékról le kell mondjunk.”
Vélemény:
Az ATD STB-858 – hasonlóan a nagy testvéréhez – jó készülék, ráadásul a maga nemében egyedülálló a piacon, ugyanis nincs hasonló tulajdonságokkal (Scart box, Conax olvasóval) rendelkező vevőkészülék a boltokban. A médialejátszó része nagyon fejlett, rengeteg médiaformátumot támogat és a kezelőfelülete is nagyon jó. A szoftverben sajnos itt is ugyanazok a problémák mint a másik beltérinél, a legnagyobb hiba a képarány állításánál van, de reméljük, hogy javítanak majd a szoftverén. További észrevétel, hogy a készülék nagyon melegszik, van rajta középen egy hűtőborda, ami annyira forró is lehet, hogy megégeti az ember kezét, mondjuk a TV háta mögött nem valószínű, hogy sokan fogják fogdosni. Kérdés, hogy mennyire fogja befolyásolni ez a nagy forróság a készülék élettartamát.
Mindent összegezve, a jelenlegi 8900- Ft-os kisker árával nagyon jó vételnek számít az ATD digitális vevő, ilyen áron, ilyen készülék nincs másik a boltokban.
Az ATD STB-868 vevőkészüléket az ATD-Tech Kft. bocsájtotta rendelkezésünkre a teszt idejére, köszönjük nekik.
Megvásárolható a nagyobb hipermarketekben és műszaki szaküzletekben (Auchan, Tesco, Media Markt, Metro… és talán hamarosan a Forgat-SAT is).
A hozzászólásokat, véleményeket, kérdéseket ebben a fórumtémában várjuk. Katt IDE.
A teszthez az Antenna Hungária biztosította a előfizetői kártyát. Digitális átállás információk megtalálhatók a http://www.mindigtvextra.hu oldalon.