banner

AMIKO Alien 2 – Az idegenek visszatértek

Ismét támadásba lendültek az idegenek, hozzánk is megérkezett az Amiko legújabb készüléke. Az Alien 2 nem előzmények nélküli beltéri, kistestvére (és klónja) már szerepelt oldalunkon és bizony elég jól is teljesített. Az Alien 2 az elődhöz hasonlóan szintén Spark szoftverrel működik, ez egy speciális Linux alapú rendszer, aminek köszönhetően számtalan funkcióval lehet felruházni a készüléket. Az Alien 1 teszt születése óta hatalmasat fejlődött ez a rendszer, nagyon sok új funkcióval bővült.

Az Alien 2 hardvere is teljes megújuláson esett át, a készülék házzal már találkozhattunk az Amiko korábbi készülékeinél, erre nem fordítottak sok energiát a fejlesztők, egyszerűen átpakolták az elektronikát és kész. A leglényegesebb változást a tunerek környékén kell keresni, két változat létezik belőle, van olyan amiben két műholdas tuner kapott helyet, és van három tuneres verzió is, ahol a két műholdas tuner mellett van egy kábeles, vagy földi vevőegység is. Ez utóbbi hibrid tuner, azaz mindkét rendszerre használható, de egy időben csak az egyik típust lehet vele használni.
Itt is érdemes megemlíteni, hogy az Amiko készülékek, így az Alien 2 is hazánkban készült, magyar kezek rakják össze, igaz távol keleti alkatrészekből. A szoftver is részben itthon készül, így a támogatással biztosan nem lesz probléma, a forgalmazó már bizonyított ezen a téren.
A doboz az immár hagyományos AMIKO stílust követi, szép, dizájnos, minden fontos információval rajta. A tuner variációkat külön jelölték rajta, nálam a legfullosabb, 3 tunerrel rendelkező példány járt. Kipakolva a dobozt, kicsit csalódott lettem, elvileg ez egy közép-felső kategóriás készülék, de szinte semmit nem mellékeltek hozzá. Mindösszesen csak egy távirányítót találtam benne a hozzávaló elemekkel. Volt persze használati útmutató is (magyarul), de semmi más. Elfért volna a dobozban egy HDMI kábel, vagy legalább valami, amivel a TV-re köthetjük. Külön kiegészítőket lehet hozzá vásárolni, úgymint USB Wi-Fi adapter, kiegészítő wireless billentyűzet (internetezéshez). Adnék egy ötletet a gyártónak: állítson össze egy olyan Alien 2 csomagot, amibe mindent beletesz, biztos, hogy drágább lenne, de lehet, hogy lenne piaca (én legalábbis szeretem, ha sok mindent kapok a pénzemért).
A ház és az előlap teljesen megegyezik a korábbi tesztünkben már szerepelt Amiko 8840 típusú készülékével. A hasonlóságoknak azonban itt vége is szakad, az ALien egy teljesen más kategória, mint a kisebb Amiko modellek. Az előlapon megtalálhatóak a szokásos vezérlő gombok, távirányító nélkül is lehet a főbb funkciókat aktiválni. A lenyitható ajtó mögött van egy USB csatlakozó, ide lehet háttértárat, vagy egyéb USB kiegészítőket is csatlakoztatni (pl. WiFi adapter). Két kártyaolvasót kapott az Alien 2, de a modulfogadóval spóroltak, egy sincs benne. A kártyaolvasók alapértelmezésben csak a Conax rendszerű kártyákat tudják fogadni, de pluginek segítségével nagyon egyszerűen univerzálissá tehetők. Így akár már a UPC Direct kártya is maradéktalanul használható a készülékben. A kijelző is maradt a régi típus, fix óra megjelenítéssel és pontmátrix VFD (világítós) grafikus móddal, a csatorna nevek is olvashatók rajta.
A beltérit megfordítva, első ránézésre azt mondanám, hogy nincs túl sok csatlakozás rajta, de jobban szemrevételezve nem is hiányzik róla semmi, csak szépen, rendben egymásmellé tettek mindent (nem úgy, mint a 8840-nél). Bal oldalt láthatjuk a 3 tunert egymás mellet, ezek fixen beépítettek, nem lehet őket cserélgetni. Két műholdas, és egy földi digitális, vagy kábeles digitális van rajta, ez utóbbit a menüből tudjuk állítani. Internet hálózatra is ráköthetjük az Alien 2-őt, ezt kétféle módon tehetjük meg, vezetékkel, vagy az opciós wi-fi USB adaterrel. Hátul is láthatunk egy USB portot, hasonlóan az előlapihoz, ide is lehet pendrive-ot, merevlemezt, Wi-Fi adaptert, vagy a kiegészítő billentyűzetet is csatlakoztatni.
A TV készülékeket többféle módon is csatlakoztathatjuk hozzá, értelemszerűen, ha lapos tévénk van, akkor használjuk a HDMI, digitális nagy felbontású kimenetet. Ha régebbi készülékünk van, akkor ott a hagyományos scart, vagy a kompozit kábel, ezeken csak SD felbontású kép továbbítható (látszani fog a HD adás is, csak nem lesz olyan csilli-villi). Házimozi rendszereket (de még a laptévét is érdemes) összeköthetjük digitális optikai, vagy coaxiális kábellel, hogy minél jobb legyen a hangzás ( a szomszédok nagy örömére). Van még hátul egy soros RS-232 típusú szerviz port is, erre akkor lehet nagy szükség, ha elszoftverezzük a készüléket. A hálózati kábele beépített, és került rá egy hálózati áramtalanító kapcsoló is.rnNem hiányzik róla semmi lényeges, minden adott, hogy bekössük az otthoni rendszerünkbe (vagy ezzel kezdjük el kialakítani a rendszert).
Szét is szedtem az Alien2-őt. Nem mindig szoktam ilyet tenni, csak ha valami felkelti a kíváncsiságom, most is ez történt. Először csak a tunerekre voltam kíváncsi, hogy vajon cserélhetők-e, ez azonnal kiderült, hogy nem, teljesen integrálva vannak az alaplapra. Érdekes, hogy a LAN csatlakozó viszont egy kivehető kártyán van, nem tudtam rájönni, hogy ennek mi lehet a haszna. Az alappanelt jobban szemrevételezve, beforrasztatlan, kiépítetlen csatlakozókat kerestem, találtam is párat, de az egyik felettébb érdekes lehet. A képen a LAN kártya bal oldalán, a HDMI csatlakozó előtt látható, az szerintem egy SATA csatlakozó. Kíváncsi lennék, hogy belelehet-e tenni, és működne-e? Ha igen, az hatalmas dolog lehetne, mert akkor lehetne belülre is tenni merevlemezt, erre általában csak a felső kategóriás (drága) készülékek szoktak alkalmasak lenni.

TÁVIRÁNYÍTÓ

A távirányító élég méretes darab, de éppen ezért nem is hiányzik róla semmilyen kezelő gomb. Kialakítása mondhatni tökéletes, jól passzol az én nagy kezembe is, könnyedén elérhető minden fő funkció gombja. Mivel az Alien 2-őt egy házi multimédia központnak tervezték, ezért ezek a funkciók is mind elérhetők saját gombokkal, nem kell a menüben keresgélni utánuk. A távirányító két darab AAA típusú ceruzaelemmel működik, amit mellékeltek is a csomaghoz.

Opciós kiegészítők:

Az Amiko Alien 2 beltérit nem csak vezetékes LAN hálózaton keresztül lehet rákötni az internet hálózatra, hanem használható hozzá USB Wi-Fi adapter is. Ezt a kiegészítőt külön lehet megvásárolni, de nem vészes az ára, kb. 3000- Ft-ba kerül. Telepítése nem bonyolult, egyszerűen csak be kell dugni az Alien valamely USB portjába (legyen kikapcsolva a készülék), majd a hálózat beállításoknál egyszerűen csak át kell állítani a vezeték nélküli használatára.
Elvileg működik más típusú USB adapterekkel is, de ezekre garancia nincs, ha biztosra akarsz menni használd a gyárit.
És akkor jöjjön a legjobb kiegészítő, a képen egy vezeték nélküli qwerty billentyűzet látható, saját touch paddal és egér gombokkal. Ezt kifejezetten az Amiko Alienhez tervezték/igazították. A kis billentyűzet nagyon jól használható az Opera internet böngészőben, valamint minden egyéb helyen is alkalmas a navigálásra.A billentyűzet egy USB adapter segítségével létesít kapcsolatot a beltérivel, az adaptert kicsit nehezen találtam meg, mert ügyesen elrejtették magába a billentyűzetbe. A kütyüben beépített akkumulátor van, nem kell benne elemet cserélni, elég csupán a mellékelt USB töltőkábellel rádugni számítógépre, vagy az Alien USB portjába. Egyetlen hátránya az angol billentyűzet kiosztás, hiányoznak róla a magyar ékezetes karakterek. A sötét szobában való netezés megkönnyítésére van rajta fehér színű háttérvilágítás is, ezt használva tényleg a jövőben éreztem magam. Ráadásul ez a kiegészítő nem csak az Alien-el használható, Windows PC-n is tökéletesen működik, még a driverekkel sem volt problémám, egyből felismerte a Windows, telepítette és már lehetett is használni. Nagyon hasznosnak találom ezt a kiegészítőt, és az ára sem szökik az egekben, mindössze 10.000-Ft-ot kell a boltban otthagyni érte.

Szoftver:

Az Amiko Alien 2 is a már korábban megismert SPARK szoftvert használja. Ez egy kifejezetten beltérire fejlesztett, linux alapú rendszer. Nem kell nagyon bonyolult, linuxos dolgokra gondolni, nagyon jól használható kezelőfelülettel rendelkezik, nem szükséges hozzá számítógépes ismeret. A Spark az elmúlt időben számos újításon esett át, sok új funkció került bele, amik révén az Alien immár a nappali médiaközpontja is lehet.

A Spark mellett futtatható a készüléken a Dreambox-okból már jól ismert Enigma 2 rendszer is. Az Engima 2 hivatalosan nem támogatott rendszer, csupán ügyes amatőrök készítgetik, ezáltal nem rendelkezik a Spark stabilitásával sem. Erről tudni kell még, hogy nem teljes értékű E2-ről van szó, csak egy jóval szerényebb tudással felvértezett rendszert tudunk rátenni. A tesztben a Spark bemutatására koncentrálok, az E2-ről bővebb információt a fórumban találsz.

A Spark szoftver bár nem most jelent meg, a mai napig is fejlesztik, ezért érdemes frissíteni a készüléket. Ennek a legegyszerűbb módja a készülék menüjéből történő frissítés. A box-ot az internetre csatlakoztatva a Spark Online menüből lehet néhány gombnyomással frissíteni. Arra nem árt felkészülni, hogy ez egy hosszadalmas művelet lesz, nekem kb. 10 percig tartott a frissítés. Internet hiányában lehetőség van pendrive-ról is feltölteni az új szoftvert, ez egy kicsit gyorsabban megy végbe, mert a szoftver már le van töltve. Itt is igaz, hogy amíg nem végez a frissítéssel (nem indul magától újra a beltéri) nem szabad áramtalanítani. Többet tudó, okos szoftver nincs külön az Alien-hez, de nem feltétlenül kell nélkülözni ezeket a funkciókat sem. A főmenüben lehetőségünk van plugin-ok (kis beépülő programok) telepítésére, ami lehet mgcam, vagy akár oscam is.

Tévézés:

Az első bekapcsoláskor egy részletes telepítőmenü vezet végig az alap beállításokon. Itt kilehet választani a készülék nyelvét (magyarul is tud), beállíthatjuk az időzónát, az internetes hálózatot kapcsolódási módját, a TV felbontást, képarányt, valamint a webes automatikus frissítést. A csatorna keresést az indulás után immár a főmenüből tudjuk elvégezni, tekintve, hogy az egy összetettebb folyamat, nem fért volna bele a kis telepítő menübe. A csatornákat nagyon egyszerű kézzel is lekeresni, több lehetőség is van a keresés elvégzésére, lehet teljesen automatikusra állítani, hálózatos keresést is támogatja, de lehet teljesen kézi adatok megadására is hagyatkozni. A keresés sebessége, annak a módjától is függ, én a vak keresést indítottam el, ez kb. 15 percig eltartott a Thor műholdon, cserébe minden elérhető csatornát megtalált. A csatornákat teljesen szabadon lehet sorba rendezni, vagy kedvenc csoportokba csoportosítani.

A képminőségét én olyan közepes-erős kategóriába sorolnám, az SD csatornák képe is élvezhető, a HD csatornák képminőségében nem találtam kifogást, persze ez függ az adott adó sávszélességétől is.

A készülék kezelése nagyon egyszerű, minden egy logikusan felépített főmenüből érhető el. Itt lehet telepíteni a műholdakat, rendezni a csatornákat, minden beállítást elvégezni, vagy a multimédia részeket elérni. A menüben való navigáció sebessége megfelelő, bár egy kicsit várni kell a gombnyomás után, amíg a kívánt rész megnyílik. A Spark saját menüje a Spark Online, ami a szoftver letöltés mellett, elvileg alkalmas megjeleníteni a felhasználói kézikönyvet, és rendelkezik GYIK menüvel is, azonban tartalom hiányában ezek használhatatlanok.

Az Alien2 is tudja a legújabb őrületet a HBB-TV(Hybrid Broadcast Broadband TV) tartalmak letöltését, ez egyelőre csak néhány német, francia és spanyol csatornán érhető el, de már hazánkban is voltak tesztek vele, így lehetséges, hogy hamarosan a mi tévénkbe is beköltöznek az interaktív tartalmak.

Mint minden digitális vevőkészülékben, így az Alien 2-ben is van elektronikus műsorújság (EPG). Ez a része nagyon jól használható, van külön EPG menü, ahol kedvünk szerint nézhetjük meg a műsorokat, időzíthetjük őket felvételre, vagy csak megnézésre. A műsorújság már a csatorna listában is használható, így mielőtt átkapcsolnánk egy másik adóra, már előtte megnézhetjük, hogy mi megy rajta. Apropó csatorna váltás, ne ez egy csöppet lassú, vagy hogy 2-3mp-et is várni kell a kép megjelenéséig, nem nagy gond, de láttam már ennél sokkal gyorsabbat is.

Egy nagy újítás a Spark szoftverben, a TV WALL. Ez egy új típusú csatorna lista, ahol kis ikonok jelennek meg a csatorna logójával. A Dreambox készülékeknél ezt piconnak hívják, valószínű ez ihlette a Spark-ot is. Érdemi haszna nincs, de nagyon jól néz ki, ráadásul , ha a box internetre van kötve, akkor letölti már a magyar csatornák ikonjait is. Az ikonos megjelenítés bekapcsolása eléggé lelassítja a menü reagálását, így én csak érdekesség képen kapcsoltam be, majd utána ki. Így is elég sok helyen küzd a doboz sebesség problémákkal, inkább nem lassítom tovább.

Felvétel, Time Shift:

Az Alien 2 jó sok tunerrel rendelkezik, szám szerint hárommal. Ennek a haszna a TV műsor felvételnél jelentkezik. Az időeltolásos tévézéshez, és a rögzítéshez elengedhetetlen egy külső tároló egység csatlakoztatása. Én egy külső 2,5-ös USB (külső táp nélküli) 320GB-os merevlemezt használtam a teszt alatt, de lehet pendrive-ot is csatlakoztatni, annak azonban jóval lassabb a sebessége, ezért csak korlátozottan lehet kihasználni a beltéri minden tudását. A DVB-T/DVB-C digitális földfelszíni, vagy kábeles csatornák közül egyszerre csak egyet lehet rögzíteni, és egy másikat nézni közben, de csak azonos frekvenciáról. Műholdas adás felvételénél nincs ilyen megkötöttség, ha mindkét tuner be van kötve egy twin fej alkalmazásával. Ebben a felállásban elindíthatunk egy felvételt és egy tetszőleges másik csatornára is áttudunk kapcsolni. Lehet kombinálni is a felvételeket, egy időben lehet rögzíteni földi csatornát is és műholdast is, ez mellet pedig még mindig tudunk egy harmadikat élőben is nézni. Ennek a tesztelése során sikerült majdnem teljesen kiakasztanom a beltérit. Mint említettem sok helyen van a sebességgel probléma, ez most hatványozottan jött elő. Elindítottam egy földi és egy műholdas SD csatorna rögzítését, ez még ment is, közben harmadikként néztem egy műholdas SD-t. A probléma akkor jött elő, amikor átváltottam egy HD csatornára, a készülék úgy belassult, hogy csak a hátsó kapcsolóval tudtam áramtalanítani. Igaz, hogy ez nagyon extrém körülmény, de ha támogatja a beltéri, akkor le kellene kezelnie normálisan.

A felvételeket átlehet vinni PC-re is, .ts formátumban történik a rögzítés, ezt nekem a Media Player Classic tökéletesen lejátszotta. Külön jó hír, hogy a kódolt csatornákról felvett anyagok is elindultak a PC-n(természetesen a felvételhez azért kell kártya…), gond nélkül lehet őket szerkeszteni, vagy archiválni.

A time shift – időeltolásos tévézés – alapértelmezésben tiltva van, ha használni akarjuk, akkor aktiválni kell a menüben. A képet megállítani a Time Shift feliratú gomb megnyomásával tudjuk, ekkor indul el a felvétel is.rnÖsszességében a felvétel és a time shift is tökéletesen működik az Alien készüléknél, a belassuláson kívül más hibát nem tapasztaltam, a rögzített anyagok is jók lettek.

Multimédia, internet és média player:
Az Amiko Alien 2 kombó vevővel nem csak tévét nézni lehet, hanem felvértezték számos multimédiás funkcióval. Elsősorban rendelkezik egy beépített médialejátszóval, ami a népszerűbb formátumú filmekkel, zenékkel és képekkel is elboldogul. Próba közben szinte az összes film formátumot elindította, bár a lejátszásnál már néha találkoztam hibával. Van nekem egy referencia filmem, ez pedig az Avatar legjobb 1080p-s 3D verziója, extra nagy bitrátával. Ezt már nem tudta akadás nélkül lejátszani, rögtön elkezdett beszaggatni(de legalább elindította). Egy normális 720p felbontású filmmel ilyen gond nincs, tökéletesen, akadás nélkül lehet nézni. Az Amiko Alien beltérire is igaz azaz állítás, hogy nem kifejezetten médialejátszónak tervezték, ne várjuk el tőle egy ilyen céleszköz tudását és támogatottságát, de egy-egy vasárnapi filmnézéshez tökéletes.
A hivatalosan támogatott médiaformátumok a következők:
AVI, MKV, MPG, TS, WMA, WMV, M2TS, FLV, DAT, ASF, MP3
A beltérit mindenképp érdemes internetre kötni (vezetékkel, vagy wifi-vel), mert csak ekkor tudjuk elérni a további multimédiás tartalmakat. Ezeket az internet segítségével elérhető tartalmakat felsorolni is nehéz annyi van belőlük. Elsődlegesen nézegethetünk YouTube videókat, de elérhető a műfaj kedvelői számára a YouPorn is. Lehet internetes rádiókat hallgatni, magyar is található közöttük és egy új funkciónak köszönhetően immár webes TV tartalmakat is lehet nézni (ez beállítást igényel, részletek a fórumban). Ezeken túl hozzáférhetünk a picasa albumainkhoz, twitterezhetünk, google talkozhatunk és még az rss híreket is elolvashatjuk kedvenc oldalainkról (pl.: DigiPortál RSS 🙂 )
Ezzel azonban még nincs végi az interaktivitásnak, a lényeg csak most következik, ez pedig a [strike]Digi[/strike] Spark Portál. A Spark Portált a távirányító nagy kék gombjával lehet elindítani. Ez hasonló a samrt tévékhez, lehet kis programokat letölteni, amik segítségével interaktív tartalmakhoz férhetünk hozzá. Találunk benne magyar programokat is, de ezek leginkább csak dísznek vannak, a TV alkalmazás pl. nem frissül. A Spark rendelkezik egy OPERA – beépített internet böngészővel is. Ezzel majdnem ugyanúgy tudunk internetezni, mint a számítógépünkön, távirányítóval kicsit nehézkes a navigálás, de a kis billentyűzettel teljesen jól tudtam navigálni az oldalakon.
Az Alien 2 Spark rendszere rendelkezik web szerver szolgáltatással is. Ez röviden annyit jelent, hogy a hálózatra kötött beltérit, egy szintén a hálózaton lévő számítógéppel ellehet érni és módosításokat lehet rajta végezni. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy beírjuk a box ip címét egy böngészőbe, majd megnyitjuk az oldalt. A belépés jelszóval védett, ezt előre kell beállítani a beltéri menüjében.
A webes interfész segítségével szinte az összes beállítás módosítására van lehetőség, ezt távolról, akár egy okos telefon segítségével is megtudjuk tenni.
A legújabb szoftverben pedig megjelent a web TV funkció is, ezzel teljesedik ki a Spark és az Alien beltéri tudása. A web TV funkciónak köszönhetően bárhonnan nézhetjük az otthoni TV műsorait, egy dolog szükséges hozzá, a megfelelően gyors internet. A strem-elt TV adást a VLC Player tudja lejátszani, firefox böngésző alatt nekem tökéletesen működött. Lehet nézni a csatornákat, böngészni a TV műsorban, adót váltani, és felvételt is tudunk előre programozni, vagy azonnal indítani.
Vélemény:
Az AMIKO Alien 2 digitális vevőkészülék meglepően jól vizsgázott nálam. A hardver nagyon jó paraméterekkel rendelkezik, minden benne van amire szükség lehet. Kettő, vagy három tunerrel szerelt változat is van belőle. A beltérin futó SPARK szoftver immár kiemelkedik a középkategóriából, olyan szolgáltatásokat nyújt, amit eddig csak a felső kategóriában láthattunk (pl. Web TV). Az Alien 2 akár a nappalik médiaközpontja is lehet.
Egy aggasztó dolgot találtam használatközben, ez pedig a sebesség. Nagyon lassú a processzora a készüléknek, ami már akkor is érezhető, ha egy HD csatorna nézése közben navigálunk a csatorna listában. Ez hatványozottan felerősödik akkor, ha egyszerre több funkciót indítunk el, vagy bekapcsolunk olyan extrákat, mint pl. a TV Wall ikonok megjelenítése. Manapság már az androidos media playerek is dual core processzorokkal rendelkeznek, úgy látszik, hogy a beltériknél még nem jött el ez a korszak.
Összességében egy nagyon sokrétű digitális vevő az Alien 2, de a gyenge processzor miatt csak türelmes felhasználóknak ajánlom. Kár volt ezzel elrontani ezt a szuper beltérit.

Hasznos oldalak:

A teszt nem születhetett volna meg a az Antennacentrum támogatása nélkül, köszönjük nekik!

rnA teszt alatt az műholdas szolgáltatását használtuk. A csatorna kínálat és az előfizetési információk megtalálhatók a http://www.olcso.tv honlapon.

A teszthez az Antenna Hungária biztosította a előfizetői kártyát. Digitális átállás információk megtalálhatók a http://www.mindigtvextra.hu oldalon.

A hozzászólásokat, véleményeket, kérdéseket ebben a fórumtémában várjuk.

digiportal.hu 2013. február 17.

Ezt olvastad már?

Liectroux HCR-10 Ablaktisztító Robot Bemutató

Liectroux HCR-10 Ablaktisztító Robot Bemutató

Egy nagyon érdekes készüléket kaptunk kipróbálásra, ami nem más, mint a Liectroux HCR-10 ablaktisztító robot. …