2021 április 16.

Alfawise XBR-08 TV Soundbar – Multifunkciós hangszóró TV mellé

Egy egészen friss TV hangszórót szeretnék a figyelmedbe ajánlani, ez az Alfawise XBR-08 típusnévre hallgat.
Az Alfawise kínálatában korábban már volt soundbar, de annyira gyenge kivitelű, hogy említésre sem volt érdemes, ez a mostani annak pont az ellentéte.

Kinézetre is megnyerő a készülék, jól fog mutatni a TV alatt, felett. Érdekessége, hogy középen kettéválasztható, így valójában két különálló hangszóró egységet is kaphatunk, a különálló hangszórókhoz talpat is kapunk, így álló helyzetben is a TV mellé tehetjük.

40W aktív összteljesítménnyel rendelkezik, amit 4db 52mm átmérőjű hangszóró biztosít, ezek mellé még került 2db passzív sub is, ami a mély hangokért felelős, ez a teljesítmény a legnagyobb nappaliban is képes a megfelelő hangerő biztosítására. Csatlakozási lehetőségekből sem spóroltak semmin, van optikai és AUX bemenet is, USB pendrive-ot és SD kártyát is képes fogadni, a rajta lévő zenéket külső eszköz nélkül lejátssza. Bluetooth 4.2 adapter is került bele, a telefonunkkal párosítva külső hangszóróként használhatjuk. Extraként pedig FM rádiót is hallgathatunk, mert azzal is felvértezték.

Végre a távirányításról sem feledkeztek el, egy egész dizájnos, kisméretű távvezérlőt kapunk hozzá, amiről minden funkciót lehet vezérelni. A hangszóró előlapjára került egy piros LED kijelző is, ahol az épp aktuális állapotot láthatjuk.

 

Vásárlás

Ezt olvastad már?

XIAOMI Mijia ALPD3.0 Laser Projector

XIAOMI Mijia ALPD 3.0 Lézer Projektor – Profi vetítő otthonra

A Xiaomi Mijia ALPD 3.0 lézer projektor egy igazán profi vetítő, amivel valóban megteremthető otthon …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .