banner

AB CryptoBox 650HD műholdvevő teszt

Mostani tesztünkben egy már régebb óta kapható műholdvevővel ismerkedhetünk meg, ami az alapfunkciók mellett számos extra kényelmi megoldást is kínál.

Az AB CryptoBox 650HD  a szlovák AB Com vállalat égisze alatt jelent meg, immár több, mint 3 évvel ezelőtt. Az AB-Com Szlovákia legnagyobb műholdas és földfelszíni vevőeszközöket forgalmazó cége, aki a saját márkák mellett a méltán népszerű Dreambox és VU+ disztribúcióját is ellátja.

banner

A CryptoBox 650HD egy egyszerűen használható, de mégis minden igényt kielégítő műholdvevő készülék. Kapható belőle combo – műholdas és földi digitális tunerrel szerelt változat, valamint csak kábeles DVB-C tunerrel szerelt verzió is. Az előzőt CryptoBox 652HD néven kell keresni az üzletekben, az utóbbit pedig AB CryptoBox 650HDC néven forgalmazzák. A készülékek szoftveresen megegyeznek, csak a tunerekben térnek el.

A műholdvevő egy szép, dizájnos, közepes méretű dobozban érkezett, amin feltüntették az összes lényeges tulajdonságot. Belülre viszont már nem sok minden került. A készülék mellé kapunk egy távirányítót, elemekkel és egy magyar nyelvű kezelési útmutatót. Kerestem én a HDMI kábelt, de nem találtam, még egy csenevész RCA kábelt sem tettek bele. Vásárláskor mindenképp kérjünk TV összekötő kábelt is mellé, nehogy otthon érjen minket a meglepetés.

A CryptoBox 650HD átlagosnak mondható külső méretekkel rendelkezik, előlapja nincs túlgondolva, hagyományos set-top-box kialakítású. A kinézetet feldobja a közepes méretű, zöld színű VFD kijelző, amin a csatorna nevek mellett az aktuális idő is megjeleníthető (beállítás függő). A készülék középső részén találunk 3 gombot, amik közül az egyik a beltéri készenléti kapcsolója, a másik kettő csatorna váltásra használható. A jobb oldalon lévő lenyíló ajtó mögött fedezhetjük fel a kártyaolvasót, a CI modulfogadód és találunk egy USB csatlakozót is.

A hátlap bal szélén találjuk meg a műholdas antenna be és kimenetet, ez alá került még egy USB csatlakozó, ahova merevlemezt, pendrive-ot, de akár WiFi adaptert is csatlakoztathatunk. Külső házimozi rendszerrel való összekötésre most csak egy digitális optikai kimenetet kapunk, de az analóg rendszerek is hozzákapcsolhatók a SCART csatlakozón keresztül. TV készülékünket alapestben a HDMI kimeneten érdemes összekötni, vagy, ha régebbi képcsöves TV-vel rendelkezünk használhatjuk az imént említett SCART csatlakozót is. Kapunk még egy 10/100 MBit/s sebességű LAN csatlakozót is, amivel az internetre köthetjük a dobozt a multimédiás tartalmak eléréséhez. Az internet hálózathoz kapcsolódhatunk még külső USB WiFi adapter segítségével is, de ez a készülék támogatja az USB 3G modemeket is. Végül láthatunk még a hátlapon egy szabványos RS-232 soros portot, ami szoftveres javításkor tehet jó szolgálatot. A tápkábele beépített, valamint került hátulra egy főkapcsoló is, amivel teljesen áramtalaníthatjuk a dobozt.

 

A távirányító az AB készülékekhez tervezett, egyedi kialakítású darab, eddig még még nem találkoztam vele. Kényelmesen kezelhető, a hátsó része ívelt kialakítású, így belesimul a kézbe (a Samsung tévékhez adnak hasonlót). Minden főbb funkció dedikált gombot kapott rajta, a gombok elhelyezése kényelmes használatot tesz lehetővé. Két darab AAA típusú elemmel működik, amit mellékeltek a csomagba.

A műholdvevő lelke egy 600MHz sebességen működő 2 magos processzor, amihez 128MB nagy sebességű DDR3 memória is társul. A Flash memória mérete csupán 8MB, de többre ennél a készüléknél nem is lesz szükség. További érdekesség, hogy a tuner cserélhető, így később lehetőségünk van DVB-C, vagy DVB-T rendszerre váltani.

A készülék első bekapcsolásakor egy egyszerű telepítőmenü kalauzol végig a főbb beállításokon. A magyar nyelv kiválasztása után már majdnem minden magyarul jelenik meg, de mint a legtöbb műholdvevőnél itt is találkozunk le nem fordított angol nyelvű szövegekkel. Ezt követően rögtön a csatorna keresés menüben találjuk magunkat, ahol a piros gombbal léphetünk be a gyors keresés menübe. A gyors keresés nagyon hasznos lehet pl. akkor, ha csak egy szolgáltató csatornáit szeretnénk nézni, a listában kiválasztható a UPC Direct magyar nyelvű szolgáltatása is. A csatorna keresés nagyon gyorsan végbemegy, ezt követően azonnal használatba vehetjük az új műholdvevőnket.

A telepítés után érdemes a beállítások menüpontokon végigmenni és igényeink szerint beállítani a vevőkészüléket. A felbontást alapértelmezetten 1080i-re teszi, ezt javasolt 1080p-re átállítani, hogy a HD videó filmek is teljes pompájukban jelenjenek meg. Az előlapi kijelzőn megjelenő információkat is testre szabhatjuk, lehet folyamatosan scrollózó a megjelenő szöveg, de ha zavaró le is tilthatjuk ezt. A megjelenő csatornalistát is kiválaszthatjuk, hogy két oszlopban, vagy csak egy oszlopban jelenjen meg. Lehetőség van a HDMI-CEC aktiválására is, ami segítségével egyetlen távirányítóval vezérelhetjük a TV-t és az STB-t is.

A beltéri kezelése nagyon egyszerű, a menü felépítése logikus. Gyorsan és stabilan működik, a használat közben nem találkoztam akadozással, lassulással, vagy instabil működéssel. Sok apró, de hasznos opciót építettek bele, ilyen például a folyamatos jelszint mérés, ami antenna beállításkor lehet nagyon hasznos. A csatorna infó és az EPG jól működik, a magyar karakterek jól jelennek meg. Az EPG menü többféle nézetben is használható, azonban idősávos nézetet nem találtam. A csatorna váltás sebessége nagyon gyors, kódolatlan adók esetében 1 másodperc, de kódolt csatornáknál is kb. 2 másodperc körül alakul. Természetesen rendelkezik műsorrögzítő és time shift funkciókkal is, ezek aktiválásához mindenképp szükséges egy külső USB tárolót csatlakoztatni a box-hoz. A felvételt azonnal lehet indítani a távirányító REC gombjával, vagy az EPG-ből is lehet időzíteni későbbi időpontra. A kódolt csatornákról sajnos csak kódolt felvétel készíthető, ezért csak a box-on lehet visszanézni.

Az AB Cryptobox 650HD beltéri rendelkezik médialejátszó funkcióval is, képes lejátszani a népszerűbb formátumokkal rendelkező videó, audió és kép fájlokat. A gyári információk szerint az alábbi típusokkal boldogul:

  • audió: MP3, OGG, FLAC
  • videó: AVI, MKV,TS, TP, TRP, MPG, MP4
  • kép: JPEG, BMP, GIF

A látszás nem jelent neki problémát, azonban nagyobb felbontású, nagyméretű videóknál tapasztalható némi akadozás, szaggatás. A készülék képes a hálózaton lévő DLNA eszközeinkhez is hozzáférni (pl. NAS) és onnan lejátszani a filmeket, képeket, zenéket.

További hasznos kiegészítő alkalmazások is találhatók a menüben, ilyen az IPTV lejátszás, a YouTube videókat is nézegethetünk a beépített klienssel, olvashatunk híreket az RSS nézegetővel, de megnézhetjük az időjárást, vagy használhatjuk a Google térképet is. Van egy beépített NetPhoto alkalmazás is, amivel az internetes képtárak gyönyörű képei között böngészhetünk. A naptár alkalmazás szerintem kifejezetten szépre sikerült, itt megnézhetjük az időjárást egy hétre előre, valamint emlékeztetőket is beszúrhatunk. Az extra menüpont alatt kapunk még néhány alap játékot is, amivel elüthetjük az időt.

Érdemes a készülék szoftverét frissen tartani, amit többféle képen is elvégezhetünk. A legegyszerűbben USB meghajtóról tudunk firmware frissítést indítani, de lehetőség van internetes közvetlen letöltésre is. A készülék gyári firmware-jét a gyártó internet oldalán találhatjuk meg, de létezik hozzá alternatív verzió is, amivel a szokásos megosztás menüket kapjuk meg. Ez utóbbinak az elérése kicsit körülményes, de az interneten minden információ megtalálható hozzá magyar nyelven is.

Szintén a gyártó internet oldalán találunk az AB CryptoBox 650HD műholdvevőhöz készült Android alkalmazást, amivel vezérelni lehet a készüléket, valamint online nézhetjük a tévét is. Kétféle programot is letöltöttem, az egyik el sem indult a telefonom, a másik már látta a box-ot, de csatlakozni nem tudott hozzá. Lehetséges, hogy az Android 7.0 rendszer volt neki nagyon új, de kipróbálni nem tudtam.

2024 Halloween Sale

Értékelés:

Az AB CryptoBox 650HD egy jól használható, az alapfunkciókon túl kicsit többet is adó, kellemes műholdvevő. A használata egyszerű, a működése nagyon gyors és stabil. A tesztelés alatt egyszer sem tapasztaltam bizonytalan működést, vagy lefagyást. A csatorna váltás sebessége kellemes meglepetés volt számomra, kódolatlan adónál 1 mp körüli sebességre kevés készülék képes.
A hátrányok között mindenképp meg kell említenem, hogy a felvételek kódoltan kerülnek rögzítésre, így csak a vevőn lehet visszanézni a rögzített műsorokat. Az Android alkalmazást nem tudtam kipróbálni, ezt illene frissíteni a gyártónak, hogy az újabb telefonokon is működjön. A nagyméretű és nagy felbontású videók lejátszásánál tapasztalható egy kis akadozás.

Mindent összegezve, ez egy nagyon jó műholdvevő, ajánlott mindenkinek, akik az alapfunkciókon túl nem akarnak többet, de mindenképp stabil készülékre vágynak. Ez mellett az árfekvése sem mondható rossznak, a boltokban bruttó 20-25 000- Ft közötti árakon vásárolható meg.

Az AB CryptoBox 650HD műholdvevő készüléket a Forgat-SAT antenna szaküzlet adta kölcsön a teszt idejére, köszönjük nekik.

AB CryptoBox 650HD

Csomagolás, tartalom
Megjelenés
Kezelhetőség
Képminőség
Sebesség
Bővíthetőség
Ár-érték arány

Ajánlott

Kitűnő, középkategóriás műholdvevő, sok multimédiás funkcióval, extra stabil és gyors működéssel.

Felhasználói értékelés: 3.82 ( 2 szavazat)

Ezt olvastad már?

Liectroux HCR-10 Ablaktisztító Robot Bemutató

Liectroux HCR-10 Ablaktisztító Robot Bemutató

Egy nagyon érdekes készüléket kaptunk kipróbálásra, ami nem más, mint a Liectroux HCR-10 ablaktisztító robot. …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .