2020 augusztus 10.

A Viasat History egy hónapra a Telekom bónusz programjába költözik

A Viasat World médiavállalat történelemre szakosodott csatornája a múlt, valamint korunk fő eseményeinek hiteles, több nézőpontból történő szemléltetését tűzte zászlajára. Ennek fényében sugároz hónapról hónapra olyan dokumentumfilmeket, amelyek a történelmi tudás bővítését, szélesítését szolgálják. A Viasat Historyt 2020 májusában – az érettségizőket is segítve – a Telekom kínálatában a 7-es Bónusz csatornahelyen találhatja meg minden előfizető, ráadásul ebben az időszakban mutatják be először az utóbbi évtizedek legnagyobb ásatásának eredményeit, Pompei-ből.

A ma legjobb állapotban fennmaradt antik romvárost egykor vulkánkitörés, 40 évvel ezelőtt pedig földrengés sújtotta. A világörökség részeként számontartott Pompei-ben így folyamatosan folynak a történelmet mentő munkálatok, ásatásoktól a renoválásokig. A Viasat History hozza először képernyőre azt a Pompei – Az eltemetett város felfedezése című kétrészes dokumentumsorozatot, amelynek készítői exkluzív módon követhették végig az utóbbi évtizedek legnagyobb volumenű feltárását – ennek során új zónákat nyitottak meg, és ezzel számos újdonságot fedeztek fel. Május 11-12. között 22:10-kor a csatorna a legmodernebb technológia segítségével újrajátssza a történelmet, bepillantást engedve a több ezer éves mindennapokba. A premierrel egy időben a Telekom MoziKlubjában is elérhetővé válik a sorozat mindkét epizódja.

„Elhivatottan dolgozunk azon, hogy hiteles és elgondolkodtató tartalmakat hozzunk az emberek nappalijába, ennek érdekében pedig a világ legjobb dokumentumfilmeseivel működünk együtt. Meggyőződésünk, hogy az alternatív nézőpontok, valamint a neves szakértők és a hiteles nyomozások hozzátesznek örökségünkhöz. A Pompei egy unikum sorozat, amelyet mindenképpen szerettük volna a lehető legszélesebb közönséghez eljuttatni, és a Magyar Telekommal együttműködve erre lehetőség is nyílt: 2020. május 1-31. között a bónusz csatornahelyen, azaz a 7-es programhelyen lesz a Viasat History, elérve ezzel minden lakossági IPTV- és Sat TV-előfizetőt, illetve TV GO felhasználót” – jelentette be Horváth Tamás, a Viasat World magyarországi vezetője, hozzátéve, hogy a csatornára jellemző örökzöld történelmi témák, illetve a II. világháborús és tényfeltáró műsorok az ismeretterjesztés mellett a szórakozva tanulást ösztönzik, amely különös segítség lehet a kialakult helyzetben az érettségizők számára is.

Így ismerhetik meg az érdeklődők a Bónusz csatornahelyen május 8-10. között 21 órától a történelmi adó Berlin, 1945ben című dokumentumsorozatát is, azaz a német nép és a szövetséges katonák vereségének és újjáépülésének történetét. Május 18-20. között 21 órától A krétai csatában mélyülhetnek el a nézők, a könnyedebb, színes történelmi tartalmakra vágyóknak pedig kifejezetten ajánlott május 25-28. között A salemi boszorkányok premiere.

Ezt olvastad már?

Januárban a mozgásé a főszerep a Telekom előfizetőinél

2019. január 02. (kedd) 12:00 óra és 2019. február 01. (péntek) 12:00 óra között az …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .