banner

A Telekom közleménye a FOX csatornákat illető változásról

A FOX Networks Group után megérkezett a Telekom hivatalos közleménye is a 2017. januártól érvénybelépő csatornaváltozásokról.

A csatornakiosztást a Magyar Telekom – csakúgy, mint minden műsorterjesztő – évről-évre a meglévő és új megállapodásai függvényében alakítja. A FOX Networks Grouppal – mint minden lejáró megállapodásunk kapcsán, más csatornák jogtulajdonosaival is – kétoldalú tárgyalásokat folytattunk arról, hogy 2017-ben milyen keretek között tudjuk együttműködésünket meghosszabbítani. A  megállapodás sikeressége minden esetben a résztvevő felek együttes döntésén múlik. Szemben más csatornákkal, sajnálatosan a FOX-ot és a National Geographic Channelt képviselő társasággal nem született olyan megállapodás, amely mindkét fél számára megfelelő lett volna. Így megegyezés  hiányában 2017-től nem szerepeltethetjük kínálatunkban ezeket a csatornákat.

banner

A FOX Networks Group csatornáinak értékeit ismerjük és elismerjük, a kínálatunkban fontos helyet foglaltak el ezek a programok, ezért törekedtünk arra, hogy a meg nem született megállapodás miatt kieső csatornákat tematikájában is hasonló programok tudják pótolni. Így az ismeretterjesztés területén a History csatorna, valamint a Travel került be a családi csomagba, de tovább erősödött például a Discovery Science, a DTX, , Viasat History, Viasat Explorer elérhetősége azzal, hogy ezek a Nagyvilág csomagon túl az új, Szuper Családi HD csomagban is elérhetővé váljanak olyan ugyancsak értékes csatornák mellett, mint a Spektrum, a Discovery Channel, vagy a BBC Earth David Attenborough kiváló filmjeivel. Szintén a kínálat része lesz az RTL-Spike csatorna. Ugyanígy, a FOX-ot helyettesítő csatornaként továbbra is elérhető a hasonló tartalmakat kínáló AMC, a Cool, a Prime vagy a Comedy Central a Simpsons családdal, de a Szuper Családi HD csomag részévé váltak olyan sorozatokat kínáló csatornák is, mint az AXN Black, az AXN White, a Sorozat+, vagy a Film+2.

Bízunk benne, hogy 2017-ben is sikerül olyan kínálatot biztosítanunk számotokra, ami minden igényt kielégít. A 2017 elejétől érvényes csatornakiosztás részleteiről számlavégi üzenetben értesítünk benneteket, de a honlapunkon is megtekinthetitek a hét elejétől.

Ezt olvastad már?

Bónuszként indítja az évet a Viasat Explore

Kíváncsi, kalandvágyó és felfedező – ilyen tartalmakkal kezdhetik az évet a Magyar Telekom lakossági tévé …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .