2018 december 17.
Főoldal / Digi TV / A GVH visszavonta a DIGI és az Invitel fúzióját engedélyező határozatát

A GVH visszavonta a DIGI és az Invitel fúzióját engedélyező határozatát

Félrevezető közlés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – 90 millió forint bírság kiszabása mellett – visszavonta a DIGI/Invitel-fúziót engedélyező határozatát, és egyúttal új eljárást is indított, amely a megtévesztés által érintett piacok újbóli értékelését célozza. A hatóság a felek kérelmére – gazdasági érdeküket és az előfizetői szolgáltatások folytonosságát mérlegelve – engedélyezte az új eljárás lezárásáig az összefonódás végrehajtásának folytatását a tranzakció többi részét illetően kirendelt ellenőrző biztos felügyelete mellett.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018 májusában – feltételek és kötelezettségek előírása mellett – járult hozzá, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t (Invitel). A hatóság által előírt egyik kötelezettség a DIGI-vel egy csoportba tartozó i-TV Digitális Távközlési Zrt. (i-TV) által nyújtott televíziós műsorterjesztési szolgáltatásokra vonatkozott, amelyeket az i-TV tőle független kábelhálózatokat bérelve valósít meg. A döntés előírta, hogy azokon a településeken, amelyeken a DIGI az i-TV szolgáltatással jelen van, a felvásárlással pedig megszerzi a párhuzamos Invitel vezetékes távközlési hálózatát is, a helyi kábelhálózatokat üzemeltető társaságokkal kötött i-TV-s bérleti szerződéseit nem hosszabbíthatja meg. Ezzel a GVH biztosítani kívánta, hogy az adott területeken az összefonódást követően ne csak a DIGI csoport műsorterjesztési szolgáltatásait lehessen igénybe venni, így a fogyasztók számára elérhető maradjon a független versenytársak közötti választási lehetőség.

A Hivatal azonban a határozat meghozatalát követően észlelte, hogy döntése az ügyfél által közölt, feltételezhetően félrevezető tényeken alapult. A GVH ugyanis olyan piaci jelzéseket kapott, hogy a határozat szerinti kötelezések nem terjednek ki valamennyi, az i-TV és az Invitel területeit átfedő településre. A feltételezések vizsgálatára a hatóság 2018. augusztus 29-én versenyfelügyeleti eljárást indított, amelynek következtetései alapján a DIGI az eredeti eljárásban elmulasztotta jelezni a hivatalnak, hogy a tervezett kötelezés nem terjed ki az átfedéssel jellemezhető teljes területre. Az eredeti döntés ugyanis csak 23 ilyen településre terjedt ki, holott azok teljes száma 89. A hatóság ezért visszavonta az alapeljárásban hozott határozatát, továbbá 90 millió forint bírságot is kiszabott a jogsértésért.

A döntés visszavonása miatt az abban szereplő kötelezések – így az i-TV-s szerződések felbontására (meg nem hosszabbítására) vonatkozó előírások – megszűntek. Ezeket a GVH új eljárásban szándékozik részletesen megvizsgálni, és új döntéssel pótolni korábbi határozatát. Mivel a döntés visszavonása miatt az időközben végrehajtott tranzakció jogellenessé válik, a GVH egyúttal – a felek gazdasági érdekét és az előfizetői szolgáltatások folytonosságát mérlegelve – a DIGI kérelmére hozzájárult ahhoz, hogy az új eljárás lezárultáig a vállalkozás – ellenőrző biztos felügyelete mellett – fenntarthassa és folytathassa az Invitellel történő összefonódása már megkezdett lépéseit (így pl. hálózata és szolgáltatásai átvételét, az azokon indult fejlesztéseket és a társaság integrációját).

Ezt olvastad már?

Új csatornák a Digi kínálatában

A Spektrum Home csatornával bővült a Digi kábeles és műholdas kínálata. Az új csatorna 2018.05.31-től …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás